Ugyan Iránban tíz év börtönbüntetést is kaphat az a nő, aki leveszi a fejkendőjét az utcán, sokan vannak, akik nem törődnek ezzel a kockázattal, fedetlen fővel mutatkoznak mások előtt, és erről fotót vagy videót is készítenek - írja a Yahoo.
Masih Alinejad iráni születésű újságíró és politikai aktivista még 2014-ben hívta életre a mozgalmat, ami arra buzdítja a nőket, hogy osszák meg a közösségi oldalakon a kendő nélkül készült szelfiket. És a My Stealthy Freedom is él és virul, hogy az előbb említett módon szigorítottak a törvényeken, pedig az Amnesty International szerint az elmúlt évben 39 nőt tartóztattak le azért, mert csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez.
Iránban letartóztattak 29 nőt, mert levették a fejkendőjüket
Az elnök szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni a polgári elégedetlenséget.
Ezek a nők bátrabbak és dühösebbek mint valaha
- mondta Alinejad.
Ahogyan korábban írtuk, a fejkendő viselése negyven éve kötelező Iránban, a nők többsége azonban ellene van, és egyre jobban hallatják a hangjukat. És nemcsak úgy fejezik ki nemtetszésüket, hogy megszabadulnak a fejkendőiktől, vannak, akik azzal tiltakoznak, hogy leborotválják a hajukat vagy férfinak öltöznek.
Raha Bahreini, az AI munkatársa szerint sajnos a törvényeket elég szabadon lehet értelmezni, és nagy a valószínűsége annak, hogy ezt a bíróságok egyre inkább arra használják majd, hogy megtörjék az egyébként békésen tüntető nőket. És az nem titok, hogy a nőknek eddig is szűk volt a mozgástere. A statisztikák szerint az iráni nők 60 százaléka volt már családon belüli erőszak áldozata, és a helyi állami tévének hivatalosan is elnézést kellett kérnie, miután az egyik műsorukban a párkapcsolati szakértő azt mondta, hogy az erőszakot elszenvedőknek, hogy kényeztessék csak a férjüket, mert ez jól oldja a stresszt, azaz kisebb lesz a valószínűsége annak, hogy a férfiak stroke-ot vagy szívinfarktust kapnak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat
Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?
március 20., 13:36
- Külföld
Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez
A Hamász nem kommentálta közvetlenül a tiltakozásokat.
tegnap, 21:43
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
- Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
- Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot
A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.
március 20., 15:17
- Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták
Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.
március 20., 12:00
- Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”
Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.
március 20., 17:59
- Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában
Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.
március 20., 17:42
- Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok
A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.
március 20., 17:20
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása
A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.
március 20., 10:13
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt
Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.
március 20., 10:01
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben
Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.
március 20., 15:42
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
tegnap, 17:10
- Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott
A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.
tegnap, 18:31