Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Nem ketten, hanem öten haltak meg egy orosz rakétateszt során

2019.08.10. 07:10

Öt halottja van annak a balesetnek, amely során felrobbant egy rakéta sugárhajtóműve tesztelés közben csütörtökön egy katonai lőtéren az észak-oroszországi Arhangelszk megyében.

A hivatalos tájékoztatás szerint a balesetben a Roszatom munkatársai vesztették életüket.

Korábban az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy két ember vesztette életét, négyen pedig megsérültek.

A pontosítás szerint egy folyékony hajtóanyagú rakéta hajtóműve lobbant lángra egy izotópos áramforrással kapcsolatos műszaki munkálat idején.

A Roszatom tájékoztatása szerint a sérülteket különleges egészségügyi intézetbe szállították, ahol megfelelő egészségügyi ellátásban részesítik őket. A vállalat egyben részvétét nyilvánítottak a halálos áldozatok hozzátartozóinak, akinek segítséget és támogatást nyújt az állami cég.

Mind a védelmi tárca, mind a helyi hatóságok korábban azt állították, hogy káros anyag nem került a légkörbe, a sugárzás szintje normális.

Az incidens Szeverodvinszktől 30 kilométerre történt. A 185 ezres város polgármesteri hivatala azt közölte, hogy a településen a háttérsugárzás szintjének rövid idejű növekedését észlelték, de később visszaállt a normális szintre.

Valentyin Magomendov, a helyi polgári védelem parancsnoka akkor azt mondta, hogy a sugárzás szintje nem haladta meg az óránkénti 0,11 mikrosievertet, a maximálisan megengedett 0,6 mikrosievertes szint mellett. (MTI)