Izsó
20 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Sok száz kínai katonai jármű rejtőzködik Hongkong határánál

2019.08.14. 12:55

Egy műholdfelvételen jól látszik, amint egy sencseni sportcsarnokban több száz katonai teherautó állomásozik. Az AP hírügynökség beszámolója szerint a járművek a kínai hadsereg járművei és azért érkeztek a Hongkonggal határos Sencsenbe, hogy nyomást gyakoroljanak a demokráciapárti hongkongi tüntetőkre. A hétfői felvételen körülbelül ötszáz jármű látható.

A kínai állami média tudósítása szerint csupán gyakorlatozni érkezett a hadsereg a határra és a megerősített katonai jelenlétnek nincs köze a hongkongi tüntetésekhez. Mégis, röviddel azután érkezett a több száz autó, hogy a kínai kormány arról kezdett beszélni, hogy a tüntetések a "terrorizmus csíráit" mutatják, írja az AP.

Ahogy arról részletesen is írtunk, az 1997 óta Kínához tartozó, de számos területen független Hongkongban júniusban robbantak ki zavargások egy olyan törvénytervezet miatt, ami lehetővé tette volna, hogy a hatóságok kiadjanak Kínának egyes gyanúsítottakat. Annak ellenére, hogy a hongkongi kormány már június közepén  felfüggesztette (de el nem vetette) a kiadatási törvénnyel kapcsolatos törvényalkotást, a demonstrációk a törvény végleges elvetését, a Peking-barátnak tartott Carrie Lam kormányzó lemondását, valamint a brutális rendőri fellépés kivizsgálását követelve folytatódtak.

Kedd hajnalban például 160 kimenő és 150 beérkező járatot törölt a Hongkongi Nemzetközi Repülőtér, estére

ROHAMRENDŐRÖK HATOLTAK BE A NEMZETKÖZI REPTÉR TERÜLETÉRE, AHOL ÖSSZECSAPTAK A BARIKÁDOKAT EMELŐ TILTAKOZÓKKAL, DE VÉGÜL TISZTÁZATLAN OKOKBÓL KIFOLYÓLAG VISSZAVONULTAK.

Egyelőre nem tudni, mi lesz Kína következő lépése, de az Axios szerzője szerint akármi is lesz az, mindenképp komoly kockázatokat rejt majd. Ha megtámadják a tüntetőket, akkor számolniuk kell azzal, hogy az egész világ ellenük fordul, pláne, hogy éppen harminc éve zajlott a Tienanmen téri vérengzés, amikor a kínai hadsereg katonái megtámadták egy pekingi diáktüntetés résztvevőit, és egyes becslések szerint akár tízezer embert is megöltek.

Amennyiben azonban várakozó állásponton maradnak, az a gyengeség jeleiként értelmezhető majd és az amúgy is megtépázott hongkongi politikai-gazdasági helyzet tovább hanyatlik.