Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

Egy finn kisváros 50 fős lottócsoportja vitte el az Eurojackpot rekordnyereményét

2019.08.29. 10:57

Szombaton írtuk meg, hogy elvitték a 19 országban játszható Eurojackpot rekordnyereményét, 90 millió eurót, azaz 29,5 milliárd forintot. Azt már akkor is lehetett tudni, hogy a szerencsés Finnországban adta fel a nyertes szelvényt, de az csak most derült ki, hogy egy 50 fős lottócsoport örülhetett a milliárdoknak.

A 22 ezer lakosú Siilinjärvi lakosaiból álló közösség a nyertes szelvényt egy szupermarketben vásárolta meg. Egyenként 10 euróval szálltak be a szelvényvásárlásba.

A tagok fejenként 1,8 millió euróval (mintegy 600 millió forint) lettek gazdagabbak.

Az áruház eladója azt mondta, hogy a nyeremény jó emberekhez került, egy finn lap körkérdéséből pedig az derült ki, hogy a legtöbb nyertes nem akar felhagyni eddigi életmódjával.

A nyereményből egyébként ki lehetne fizetni a település teljes, 74,3 millió eurós adósságát, és összege egyenlő azzal a pénzzel, amelyet a Helsinkitől 400 kilométerre északkeletre fekvő városka lakói évente adóként befizetnek.

2011-ben a spanyolországi Sodeto minden lakosa lottómilliomos lett, miután az ő számaikat húzták ki a nagy hagyományú spanyol karácsonyi lottón. A mindössze 250 lakosú falucska összesen 128 millió eurót (mai árfolyamon 39 milliárd forintot) nyert.