Jónás, Renátó
4 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Mindennek ellenére békésen zajlott az első szarajevói Pride Felvonulás

K  AP20190908134
2019.09.08. 15:14

Vasárnap délben kezdődött, és békében zajlott az első Pride felvonulás Bosznia-Hercegovina fővárosában. Miután a résztvevők összegyűltek a II. világháború áldozatainak szentelt közismert emlékmű előtt, néhány száz ember vonult át Szarajevó főutcáján, a Tito utcán, a menet pedig az állami parlament előtt ért véget, tudósít a Balkan Insight.

Mint írták, a kétórás felvonulást szigorú biztonság intézkedések előzték meg, és annak ellenére, hogy a biztonsággal kapcsolatos aggályok törtek a felszínre a bosnyák közéletben az eseményt megelőzően, rendbontás nélkül befejeződött. Az MTI szerint pedig a résztvevők menetét több mint 1100 rendőr biztosította, a rendezvény incidens nélkül zajlott.

Az Oslobodenje napilap helyszínen tartózkodó újságírói arról számoltak be, hogy a hangulat kiváló volt. Az emberek szivárványszínű zászlók lobogtattak, a tömegből hangos dob- és füttyszó hallatszott, a polgárok pedig az erkélyekről és az ablakokból integettek a felvonulóknak.

Branko Culibrk, a melegfelvonulás egyik szervezője beszédében elmondta: korlátozzák jogaikat, ezért kötelességük fellépni ellene.

Az államnak kötelessége meggátolni az állampolgárok diszkriminációját, így a miénket is

– húzta alá.

Lejla Huremovic, egy másik szervező arról beszélt: tisztában vannak azzal, hogy ez a felvonulás nem fogja azonnal megváltoztatni az emberek felfogását, és sokan lesznek továbbra is olyanok, aki nem mondhatják el, kicsodák. Mindazonáltal úgy vélte: a felvonulás erőt és reményt ad ahhoz, hogy mindez megváltozzon.

Terjedjen a szabadság és szeretet. Ez a mi álmunk. Erőszak nélküli álom

– fogalmazott.

A Balkan Insight szerint belgrádi, tiranai, szkopjei és podgoricai emberi jogi aktivisták is részt vettek a szarajevói Pride felvonuláson, hogy megmutassák: támogatják az LMBTQ-közösség jogainak védelmét Boszniaban.

Miközben a boszniai legfontosabb politikusok nem vettek részt a felvonuláson, Eric Nelson, az Egyesült Államok boszniai nagykövete, számos más diplomatával és a boszniai civil szervezetek képviselőivel együtt személyesen mutatta be támogatását

– jegyezte meg a tudósítás. Az amerikai nagykövet egyébként nyíltan vállalja homoszexualitását.

A büszkeségmenet célja, hogy egyforma jogokat biztosítsunk minden ember számára

– mondta Eric G. Nelson, majd hozzátette: partnerével értékelik azt a tiszteletet és fogadtatást, amelyben Bosznia-Hercegovinában részük van.

Arról is beszámoltak a helyi lapok, alig másfél órával a Pride Felvonulás előtt egy szarajevói székhelyű, Iskorak nevű szervezett a belváros közelében ellentüntetést tartott, amelyet pénteken hirdetett meg. Tüntetők egy másik csoportja is demonstrált Sanin Musa teológus professzor vezetésével, aki többször kifejezte már, hogy nem ért egyet az azonos neműek iránti vonzalom, a szexuális orientáció nyilvános bemutatásával, mert szerinte az ellentmond a „férfi és nő közötti kapcsolat alapvető hagyományának”.

Még a Pride-ot megelőzően, délelőtt egy harmadik civil csoport, az Svjetlo Egyesület is sétát rendezett "a hagyományos családi értékek támogatása" érdekében az Örök Lángtól az állami parlamentig, tehát ugyanazon az útvonalon, amit a Pride-menet követett.

Bosznia és Hercegovina lényegében az egyetlen olyan ország a volt Jugoszláv régióban, amelyben nem volt még Pride Felvonulás. A konzervatív társadalmi beállítottságú, szigorú vallási normákat követő országban a Pride szervezőbizottsága jelentős nyomást gyakorolt a politikusokra és a nyilvánosságra azzal, hogy áprilisban bejelentette tervét.

A szarajevói kantoni kormány például azt követelte, hogy a szervezők hozzanak kiegészítő biztonsági intézkedéseket, ideértve mindenféle betonakadályok megvásárlását és elhelyezését is a felvonulás útvonala mentén. Egyes aktivisták ezt jogilag megkérdőjelezhető igénynek tartották, tehát az eseményt éles viták előzték meg.