Idén másodjára is előrehozott választások jönnek Spanyolországban

2019.09.17. 22:49

Spanyolországban áprilisban előrehozott választásokat tartottak, de úgy néz ki, a választóknak még idén újra alkalmuk nyílik kifejezni az akaratukat, ugyanis novemberben megint előrehozott választások következnek.

A háttérben az áll, hogy a tavaszi szavazáson ugyan a szocialisták (PSOE) szerezték a legtöbb szavazatot, de a parlamentben már lett meg az önálló többségük, emiatt egyezkedniük kellett az ellenzéki pártokkal a kormányzati elképzeléseik támogatásáról. Ez a folyamat mondott most végképp csődöt Pedro Sanchez szocialista ügyvezető kormányfő kedd esti tájékoztatása szerint.

A Guardian összefoglalója szerint az elmúlt hónapok során a PSOE koalíciós ajánlatát elutasította a jobbközép Ciudedanos párt, abban pedig a szocialisták maguk nem tudtak megegyezni, hogy a radikális baloldali, megszorításellenes Podemosszal lépjenek szövetségre. 

A kedd esti bejelentést megelőzően a PSOE vezetése két napon keresztül tárgyalt a kisebb pártok vezetőivel, sikertelenül. Fülöp spanyol király még Sanchez sajtótájékoztatója előtt bejelentette: nem jelöl ki miniszterelnök-jelöltet, mivel ebben a helyzetben valószínűleg senki nem kapná meg a parlament jóváhagyását. Sanchez a rendkívüli sajtótájékoztatón az ellenzéket hibáztatta a kudarcért: "Lehetetlen volt teljesíteni a választóktól április 28-án kapott mandátumot. Minden eszközzel megpróbáltam, de lehetetlenné tették" - fogalmazott. Mint mondta, a többi párt gátolta meg egy olyan kormány felállítását, amelyet a spanyolok a szavazóurnáknál követeltek. Politikai ellenfelei azonban inkább benne látják a hibát, a konzervatív Néppárt szerint a szocialisták vezetője valójában a kezdetektől új választásokra játszott, a Podemos feje szerint pedig az ügyvezető kormányfő nem érti a többpárti politizálás természetét. 

A spanyol parlamentet valószínűleg feloszlatják hétfőn, és új választásokat írnak ki november 10-ére. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.

február 6., 11:50

  • Külföld
Dachauba is ellátogatott J. D. Vance Volodimir Zelenszkijjel való találkozója előtt

Dachauba is ellátogatott J. D. Vance Volodimir Zelenszkijjel való találkozója előtt

Az amerikai alelnök nem csak a müncheni biztonsági konferencián vesz részt.

38 perce

  • Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

A nyomozók vizsgálják az esetet.

február 6., 12:09

  • Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Kémkedési aggályok merültek fel.

február 6., 12:04

  • Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.

február 6., 15:23

  • Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.

február 6., 13:36

  • Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.

február 6., 12:23

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

3 órája

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.

február 6., 13:42

  • Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén

A hatóságok vizsgálják az esetet.

február 6., 06:41

  • Külföld
Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.

február 6., 06:03

  • Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.

február 6., 06:06

  • Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.

február 6., 09:28

  • Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.

február 6., 08:36

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

59 perce

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

6 órája

  • Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.

február 6., 08:45

  • Külföld
Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet

Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet

Donald Trump átvenné az övezet irányítását.

február 6., 10:06

  • Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert

Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.

február 6., 09:15

  • Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Adatokat követelnek a platformtól.

február 6., 09:37

  • Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában

Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában

A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.

február 6., 16:06

  • Külföld
Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

A bűnüldöző szervek szerint a lopás a tojások egekbe szökő árával függhet össze.

február 6., 10:48

  • Külföld
Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

A nőt is megsebesítette.

február 6., 10:37

  • Külföld
Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

A belügyminiszter szerint a fenyegetések tartalma a magyarországihoz volt hasonló.

február 6., 19:26