Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Állampolgárságot kaphatnak Ausztriában a nácizmus által üldözött zsidók

2019.09.20. 13:32

Állampolgárságot kaphatnak Ausztriában a nácizmus által üldözött és ezért a Harmadik Birodalomból menekülni kényszerült zsidók és a náci rezsimmel szemben álló más üldözöttek és leszármazottaik az osztrák parlament döntésének értelmében, írja az MTI.

Történelmi jelentőségűnek nevezte a csütörtök este elfogadott törvénymódosító javaslatot a bécsi izraelita hitközség elnöke. Oskar Deutsch szerint ezzel Ausztria történelmi tartozást egyenlített ki. Az állampolgársági törvény módosításának értelmében állampolgárságot kaphatnak Ausztriában a náci korszak üldözöttei, a koncentrációs táborok felszabadított foglyai és mindazok is, akik a szövetségesek megérkezése után, 1955-ig bezárólag hagyták el Ausztriát, valamint az ő leszármazottaik.

A törvénymódosítás elfogadásával megszűnnek a korábbi egyenlőtlenségek. Ez idáig ugyanis csak a férfi túlélők leszármazottai kaphattak állampolgárságot, míg a női túlélők gyermekei és unokái nem. Hatályát veszíti továbbá az 1921-es antiszemita rendelet, miszerint a zsidó származásúak a monarchia felbomlását követően nem kaphatnak osztrák állampolgárságot. Az állampolgársági törvény módosítását valamennyi párt támogatta.