Magyar származású fiatal késelte halálra barátját egy drogügylet miatt

PA-45863511
2019.10.17. 00:04

Egy magyar származású fiatal története kavart indulatokat az utóbbi napokban Nagy-Britanniában: Joshua Molnar még márciusban késelte meg egy barátját, a tizenhét éves Yousef Makkit. Mindketten egyaránt Manchester jó nevű magániskoláiból kerültek ki, a külvárosban haverkodtak össze, egy drogügylet miatt viszont késekkel mentek neki egymásnak. 

Joshua az ügyben eljáró bíróságnak azt mondta, véletlenül szúrta meg Yousefet az önvédelemből elővett rugós késsel, verekedésük közben ugyanis a későbbi áldozat is kést rántott. A négyhetes tárgyalássorozat végén, júliusban a bíróság felmentette a gyilkosság vádja alól, az ítélet szerint pedig most 16 hónapon keresztül egy javítóprogramban vesz részt. 

A márciusi esetről mi is beszámoltunk, az elkövető személyét viszont csak most, október elején hozta nyilvánosságra a brit sajtó, miután Joshua kedden betöltötte a tizennyolcat. Ennek mentén rengeteg cikkben számoltak be a fiatal hátteréről, aki „középosztálybeli gengszternek” képzelte magát.

Spangli, kések, drill

Joshua Molnar október 8-án töltötte be a tizennyolcat: anyja, Stephanie Molnar magánbölcsődéket és -óvodákat üzemeltetett; a tanácsadással foglalkozó apja, Mark Lazlo Molnar pedig magyar bevándorlók gyermeke. A kifejezetten jómódú család megengedhette magának azt is, hogy Joshua magániskolába járjon – azonban a Daily Mail beszámolója szerint gyakran váltottak iskolát a fiú beilleszkedési zavarai miatt. Nehezen ment neki a tanulás, szülei kapcsolata pedig olyannyira megromlott, hogy elváltak, amikor Joshua 13 éves volt.  

Egyébként szüleivel sem volt valami fényes viszonya a fiatalnak – már amikor egyáltalán figyeltek rá: néha észre se vették, amikor eltűnt otthonról, írja a Manchester Evening News. Gyakran bandázott a külvárosokban, és már 15 éves korában füvezni kezdett. 

Erről a bírósági tárgyaláson azt mondta, „SZOCIÁLISAN ELFOGADOTT” volt, hiszen a legtöbb ismerőse szintén spanglizott.

Legutolsó iskolájából, a Wilmslow High Schoolból viszont pont a fű miatt rúgták ki – vagy ahogy a cikk fogalmaz, „közös megegyezéssel” távozott onnan, miután drága iskolatáskájában marihuánát találtak.

A fű azonban szinte veszélytelennek tűnt Joshua másik mániájához képest: imádott késekkel pózolni, fantáziáiban egyenesen „középosztálybeli gengszternek” képzelte magát. Gyakran pózolt a közösségi médiában azzal, hogy drillszövegekre rappelt, miközben késekkel hadonászott.

A drill a hiphop egyik alműfaja: eredetileg Chicagóból származik, de a műfaj egy ideje megvetette a lábát Nagy-Britanniában is. Tematikájában kifejezetten az erőszakos életmódhoz, a bűnözéshez és a drogkereskedelemhez kapcsolódik, a londoni rendőrség szerint pedig a YouTube-ra feltöltött drillvideók is tehetnek arról, hogy megnövekedett a késes támadások és gyilkosságok száma. 

A Guardian tavalyi cikkében a rendőrség szóvivője azt mondta, több ilyen videóban is arról rappelnek, hogyan ölnének, késelnének meg másokat, és a klipekben rivális bandákat hergelnek egymás ellen. Egy brit hiphop-szakértő szerint pedig a közösségi médiának is szerepe lehet abban, hogy

ezeket a fenyegetéseket az üzengetésekből a való életbe viszik át. 

Joshua az egyik utolsó drillvideóját Yousef gyilkosságának bírósági tárgyalása közben vette fel: a Telegraph cikke szerint a videóban a „shank” szóra – ami az angol szlengben kést jelent – döféseket imitált.

Leszúrta, majd letagadta

A brit-libanoni származású Yousef Makki Manchester déli részén élt, és bár családja nem tudta volna kifizetni egy magániskola tandíját, jó tanulmányi eredményeinek köszönhetően ösztöndíjat nyert a Manchester Grammar Schoolba. A szívsebésznek készülő fiatal külvárosi bandázások közben ismerkedett meg Joshuával: együtt füveztek, és drillt hallgattak.

Yousef március 2-i halála közvetett módon a drog miatt történt: Joshuával és egy harmadik fiatallal (akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra) ugyanis azt tervezték, hogy aznap este kirabolnak egy dílert. Könnyű célpontnak hitték, de végül rosszul sült el a terv, amikor megérkeztek a kereskedő barátai: Yousefnek és a harmadik srácnak sikerült elmenekülnie, de Joshuát elkapták és megverték.

Aznap este később újra találkozott a három tinédzser, Joshua pedig verekedni kezdett: felpofozta és szidta Yousefet. Erre a fiatal elővett egy kést, majd Joshua is előkapta saját rugós kését, amivel

a dulakodás közben – állítása szerint véletlenül – szíven szúrta a brit-libanoni fiút, aki belehalt a sérülésbe.

A kiérkező rendőröknek Joshua a helyszínen azt mondta, nem ő szúrt a késsel – ezért sokáig csak tanúként hallgatták ki az ügyben. Később viszont a bíróság előtt beismerte a tettét, viszont azt mondta, önvédelemből vette elő a rugós kést. 

Négy héten keresztül tárgyalták az ügyet, majd július végén hirdettek ítéletet: ebben Joshuát felmentették mind a gyilkosság, mind az emberölés vádja alól, viszont 16 hónapos javítóprogramra (Detention Training Order) küldték a hatóságok félrevezetése, és az illegális fegyverbirtoklás miatt. Ennek a 16 hónapnak a felét őrizetben, felét pedig szabadlábon tölti le a brit rendszer szerint, amiben csak nagyon ritka esetben alkalmaznak a fiatalkorúaknál elzárást. 

Az ügyben eljáró bíró a tárgyalássorozat végén azt mondta, „egy ilyen balesetre számítani lehetett”: szerinte egy egész generációban romolhatott el valami, amikor jó családban felnőtt, jó oktatásban részesült fiatalok gengszterek akarnak lenni. Ennek pedig mintapéldája volt Joshua, aki „ostoba fantáziákban élt és hülyeségeket beszélt”, és ugyan ez a fajta viselkedés „infantilis és szánalmas, de nem vészjósló”.

Nincs bocsánat a haláláért

Joshua apja és anyja is ott volt a bírósági tárgyalásokon: szerintük szülőként többet is tehettek volna azért, hogy ez az eset ne fordulhasson elő. 

El sem tudom képzelni, min mennek keresztül Yousef barátai és rokonai. Joshua teljes mértékben vállalja a felelősséget Yousef haláláért, amit saját maga védelmében okozott. (...) Együtt kell élnie ezzel a felelősséggel élete végéig

– írta anyja, Stephanie Molnar a közleményében, miután a Sunday Times nyilvánosságra hozta Joshua személyazonosságát október 6-án. „Tisztában vagyunk azzal, hogy Yousef családjának fájdalma és vesztesége végtelenszer nagyobb annál, mint amin mi megyünk át.” A lap interjút is közölt az elkövető szüleivel, amiben Stephanie azt mondta fiáról, „semmiben sem különbözött más 17 évesektől a környéken”.

Yousef családja szerint viszont mind az interjú, mind a közlemény egy PR-hadjárat része: Joshua szülei ugyanis felbérelték az MC2 Communications nevű PR-ügynökséget, hogy az üggyel kapcsolatos sajtómegjelenéseket kezelje. Az áldozat anyja, Deborah Makki szerint ez egyenesen szégyentelen:

Semmilyen megbánást nem mutattak felénk sem a tárgyalások alatt, sem utána. Semmit sem hallottunk felőlük. Persze, mint emberek együtt érezhetnek velünk egy ekkora veszteség idején. De úgy tűnik, hogy inkább csak a saját jó hírnevüket féltik.

A júliusi felmentő ítéleten a család felháborodott, és fellebbezést nyújtottak be a bíróságon: „Minden lehetőséget felkutatunk arra, hogy igazságot nyerjünk Yousef ügyében” – írja közleményében a gyászoló család.

Yousef nővére, Jade Akoum a Telegraphnak azt mondta, bátyja nem baleset, hanem gyilkosság áldozata lett, Joshua családjának pedig csöndben kellett volna maradnia a felmentő ítélet után:

„Nem kérem a segítségüket, és nem akarok megbocsátani nekik. A fiuk megölte az öcsémet.”

(Borítókép: Joshua Molnar tárgyalásra érkezik /  Peter Byrne / PA Wire)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport