Erdoğan: Szétzúzzuk a "terroristák" fejét, ha nem vonulnak vissza
További Külföld cikkek
Törökország folytatni fogja a katonai offenzívát abban a percben, ahogy a 120 órás fegyverszünet lejár, és ha a kurd "terroristák" nem vonulnak vissza, Törökország szétzúzza a fejüket - jelentette ki szombaton Recep Tayyip Erdoğan, írja az MTI.
Törökország csütörtökön állapodott meg az Egyesült Államokkal, hogy 120 órára leállítja szíriai offenzíváját, de a kurdoknak a határidő lejártáig ki kell vonulniuk arról a 440 kilométer hosszú, Manbidzstól az iraki határig húzódó, 32 kilométer széles sávból, ahol Ankara biztonsági övezetet akar létrehozni.
Szombaton mindkét fél azzal vádolta egymást, hogy megsértették a tűzszünetet. A Szíriai Demokratikus Erők nevű szervezet képviselői hangsúlyozták, hogy az amerikai alelnöknek és külügyminiszternek, Mike Pence-nek és Mike Pompeónak kellene számon kérnie Ankarán a megállapodás végrehajtását, és humanitárius folyosót kellene létrehozni, hogy a civilek elhagyhassák az ostrom alatt álló területeket.

Az elmúlt egy hétben az érintett övezetben fekvő városok egy része fölött a szíriai kormányerők vették át az ellenőrzést, és velük szövetséges orosz katonák is vannak a területen. Erdoğan október 22-én Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyal Moszkvában a kialakult helyzetről.
Ahogy arról számos cikkben beszámoltunk, a török hadsereg és a Törökország által több tucatnyi szíriai ellenzéki milíciából összekovácsolt "Szíriai Nemzeti Hadsereg" október 9-én indította meg a "Béke Forrása" fedőnevű hadműveletet Északkelet-Szíriában. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá egy biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó 3,6 millió szíriai menekült nagy részének hazatérését.
Az offenzíva valódi célja azonban az, hogy katonailag megtörjék az Iszlám Állam elleni harcához komoly nyugati támogatást kapott YPG-t, és meggyengítsék a marxista-feminista alapon szerveződő helyi autonóm területet. Erdoğan a szíriai menekültek letelepítésével ráadásul éket akar verni a határon átnyúló kurd etnikum törökországi és szíriai részei közé.
Miről szól a török-kurd háború?
Erdoğan terve véres gerillaháborút, etnikai tisztogatást és az Iszlám Állam feltámadását hozhatja. Trump a diplomáciai blamázs miatt egyszerre magyarázkodik, egyszerre fenyegetőzik.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?
Peking békefenntartók küldését mérlegeli Ukrajnába.
45 perce
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
16 perce
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
1 órája
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság
Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.
március 21., 12:58
- Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata
November eleje óta ápolták a kórházban.
március 21., 13:39
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
2 órája
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
2 órája
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
2 órája
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
5 órája
- Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba
Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.
március 21., 15:03
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit
Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.
március 21., 14:19
- Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.
1 órája
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
3 órája
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
5 órája
- Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek
A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.
március 21., 10:25
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
6 órája
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Címlapon
Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna
A tárcavezető szerint majd az Országgyűlés eldönti, mi a jó Magyarországnak, és mi nem.
9 perce
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
14 órája
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13
- Címlapon
Ajánlásból ukáz: az utolsó pillanatban változtattak a gimnáziumok, kétségbeestek a diákok
Váratlan forgatókönyv.
1 órája