Zelma, Rajmund
7 °C
11 °C

Török lány esett el a szíriai török invázióban

2019.11.05. 13:19

Meghalt egy török lány a szíriai török invázióban, írja az ANF News. Ceren Güneş a kurdok oldalán harcolt az észak-szíriai fronton a Forradalmi Kommünárdok Pártjának (DKP) katonájaként. A Törökországban betiltott párt szövetségese mind a Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF), mind a kurd Népvédelmi Egységeknek (YPG).

20191104-20191104-p7160065-696x392-jpg8b9a0f-image-jpg91d5c8-ima
Fotó: ANF

A nyugat-törökországi Muğla tartományából származó Güneş a Serekaniye-Til Temit frontvonalon halt meg november 3-án, írja a DKP közleménye, ami szerint a lány helytállt minden csatában az elmúlt négy év során, sőt,

még parancsnoki tisztséget is betöltött a rakkai harcokban.

„Nem meghalni jött erre a földre, de sosem félt szembenézni a halállal. Azért jött el hozzánk, hogy vezesse a forradalmi és militáns csapatokat a török fasizmus ellen” – írják. 

Kurdok az amerikaiakkal, törökök az oroszokkal

Mindeközben a kurd harcosok még mindig nem hagyták el a szíriai határsávot Recep Tayyip Erdoğan török elnök szerint, írja a Reuters. A nemsokára Budapestre látogató elnök arról beszélt pártja képviselői előtt, hogy az YPG harcosai még mindig jelen vannak a fegyverszüneti megállapodásokban kijelölt határzóna több városában – holott az amerikai és orosz alkuk alapján már ki kellett volna vonulniuk onnan. 

Sőt, nem sokkal később a török elnök úgy nyilatkozott, hogy az YPG miliistái közösen járőröznek a az amerikai katonákkal, írja szintén a Reuters. Ezzel kapcsolatban Erdoğan nemsokára fel fogja hívni Donald Trump amerikai elnököt, és a beszélgetésük alapján fog majd dönteni arról, megtartja-e a novemberre tervezett útját Washingtonba.

Emellett a Reuters arról is beszámolt, hogy a török csapatok az orosz alakulatokkal együtt járőröztek kedden az észak-szíriai Kobani városának közelében. A török védelmi minisztérium a Twitteren tett közzé képeket a csapatok találkozójáról a szír-török határ mentén: ezeken térképeket is tanulmányoznak, valamint a hírügynökség értesülése szerint drónokkal is készülnek a csapatok.

Az észak-szíriai helyzetről szóló aktuális összefoglalónkat itt olvashatja: