Milliárdokba kerülnek Hongkongnak az öt hónapja tartó tüntetések
1,3 millió amerikai dollárba (körülbelül 388 milliárd forintba) került eddig Hongkong városának az öt hónapja tartó tüntetéssorozat, írja a South China Morning Post.
A radikális tüntetések nemcsak a rongálások miatt okoztak problémát, hanem amiatt is, hogy többször problémás volt a városban való közlekedés, és több kulturális és sportlétesítményt le kellett zárni.
A jelentések szerint a demonstrálók összesen 40 köztéri és 460 rendőrlámpát rongáltak meg, emellett 45 négyzetkilométernyi útburkolatot és térkövet is felszedtek. Sok szalagkorlát és kábel is tönkrement, mert a tüntetők rendszeresen barikádokat építettek belőlük az úttestekre, így a tömegközlekedés is komolyan megnehezült, ezzel komoly bevételkiesést okozva a városnak. A tüntetések során nem egyszer kerültek elő Molotov-koktélok, amikkel több boltot és rendőrállomást felgyújtottak.
És a nagyobb károkhoz jön több ezer kisebb, de annál költségesebb probléma is:
- 1600 forgóajtó,
- 1100 térfigyelő kamera,
- 1060 üvegfal,
- 960 jegyautomata
- és 125 lift
rongálódott meg a tüntetések során.