Trumpnak Ukrajnáról leginkább a Miss Universe jutott az eszébe

000 1KN0KL
2019.11.15. 18:26
Kapcsolódó
Az új ukrán elnök sem a Kreml főnyereménye

Az új ukrán elnök sem a Kreml főnyereménye

73 százalékkal nyert a színész-showman Volodimir Zelenszkij, de fél év múlva még parlamenti választást is kell nyernie vadonatúj pártjával. Békülést ígér Moszkvával, de nem tudni, hogyan.

Nyilvánosságra hozta a Fehér Ház Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök első telefonbeszélgetését, ami még áprilisban zajlott le, pár órával Zelenszkij választási győzelme után. 

Kapcsolódó
Az ukránoktól kért Trump nyomozást a demokrata elnökjelölt fiára

Az ukránoktól kért Trump nyomozást a demokrata elnökjelölt fiára

Egy ukrajnai olajkikötő ügye is része lett az elnökválasztási kampánynak, Joe Biden fia miatt.

A beszélgetés kifejezetten rövid volt a nyilvános leirat szerint: míg az elhíresült július 25-i telefonos megbeszélés fél óráig tartott, az áprilisi alig volt hosszabb negyedóránál. Tartalmában pedig főleg a gratulációkon volt a hangsúly: míg Zelenszkij az amerikai elnököt, Trump a frissen megválasztott ukránt magasztalta. 

„Ahogy látta, a legkeményebben dolgoztunk azon, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Nagyszerű példaként szolgált maga ehhez” – mondta Zelenszkij Trumpról, amire az amerikai elnök így válaszolt: „Szerintem jó munkát fog végezni. Rengeteg barátom van Ukrajnában, akik ismerik és kedvelik Önt. Rengeteg barátom van Ukrajnából, és ők mind a maga győzelmére számítottak. És ez tényleg egy nagyszerű dolog, amit megcsináltak.”

Szerintem, valahol, én is valami hasonlót csináltam. Hatalmas fejlődést csináltunk az Egyesült Államokban – a valaha volt legjobb gazdasági teljesítményünk van most. Gratulálni akarok Önnek. Nincs kétségem afelől, hogy fantasztikus elnök lesz magából. 

– mondta Trump, amire Zelenszkij így válaszolt: „Mi, Ukrajna egy független ország vagyunk, és független Ukrajnaként mindent megteszünk az emberekért. (...) Reméljük, hogy mi is úgy tudjuk teljesíteni ezt a munkát, ahogyan Ön is tette. Ön mindig is egy nagyszerű példa lesz sokak számára.”

Ezután Zelenszkij meghívta Trumpot az ukrán elnöki beiktatási ceremóniára, amire amerikai kollégája azt ígérte, mindenképpen ott lesz egy magas rangú képviselő az Egyesült Államok részéről. Zelenszkij fényezte még Ukrajnát is egy-két mondatban, amivel Trump nagyon egyetértett:

„Amikor az enyém volt a Miss Universe, mindig remekek voltak az ukránok. Ukrajnát mindig remekül képviselték.”

Ezután Trump is meghívta magához a Fehér Házba: „Rengeteg dologról kell majd beszélnünk, de mindenképpen támogatni fogjuk magát.” A frissen megválasztott ukrán elnök természetesen elfogadta a találkozót, és többször is megköszönte a lehetőséget.

A beszélgetés végén Trump üdvözölte az ukrajnai népet és a megválasztott elnök családját is, és még egy pár mondaton keresztül bókoltak egymásnak, valamint Zelenszkij hiányos angoltudásán viccelődtek: „Nehéz ez nekem, de igyekszem majd gyakorolni az angolt, és majd találkozunk angolul.” Trump erre felnevetett: „Remek ezt hallani! Nagyon jó. Én ezt nem tehetném meg az önök nyelvén. Nagyon le vagyok nyűgözve.”

Bókolásból zsarolás?

Kapcsolódó
Orbán Trianon miatt szívathatja Ukrajnát

Orbán Trianon miatt szívathatja Ukrajnát

Sőt, Orbán miatt tekint Donald Trump is negatívan Ukrajnára, legalábbis egy amerikai diplomata szerint.

Trump véleménye viszont igen hamar megváltozott a kelet-európai országgal kapcsolatban, ebben pedig szerepe lehetett Vlagyimir Putyinnak és Orbán Viktornak is: nemrég egy tanúvallomásban George Kent helyettes államtitkár azt állította, hogy a két politikus negatív képet alakított ki Trumpban Ukrajnáról. 

Három hónappal az első beszélgetésük után, július végén pedig Donald Trump azt kérte ukrán kollégájától, hogy indítson korrupciós nyomozást az elnökjelöltségre pályázó demokrata párti exalelnök, Joe Biden fia ellen ottani üzleti ügyei kapcsán. 

Ennek nyomán tett egy amerikai hírszerző hivatalos panaszt, erre hivatkozva pedig szeptember végén alkotmányos vádeljárást indított Nancy Pelosi, a törvényhozás alsóházának demokrata párti elnöke Donald Trump ellen. Ebben a cikkünkben foglaltuk össze, mit kell tudni az impeachment eljárásokról: 

Kapcsolódó
Most minden az impeachmentről fog szólni Trump körül

Most minden az impeachmentről fog szólni Trump körül

Mi az az impeachment? Minek ürügyén távolítanák el a demokraták Trumpot? Van-e egyáltalán reális esély arra, hogy a kongresszus az elnök ellen szavaz? Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat az amerikai politikát megmozgató eljárásról.

Kapcsolódó

Az első nyilvános meghallgatás nem segített Trumpon az ellene folyó eljárásban

Trump segélyszállítmány visszatartásával akarhatta elérni, hogy Ukrajna nyomozzon kihívója ellen.

Legutóbb pedig arról írtunk, hogy a nyilvános meghallgatások egyelőre nem segítenek Trumpon, a megszólalók ugyanis alátámasztják az amerikai elnök ellen felhozott vádakat.