Ambrus
-2 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

Afgán elnök: Döntő győzelmet arattunk az Iszlám Állam fellegvárában

2019.11.19. 20:12

Asraf Gáni afgán elnök kedden bejelentette, hogy győzelmet arattak az Iszlám Állam felett a dzsihadista szervezet afganisztáni fellegvárának számító Nangarhar keleti tartományban:

Ki tudta volna elképzelni egy évvel ezelőtt, hogy egy napon itt fogunk hálát adni a mindenhatónak az Iszlám Állam legyőzéséért Nangarharban?

Gáni leszögezte, hogy a dzsihadisták által uralt területek felszabadítása nem lett volna lehetséges a szélsőségesek elleni harcban a biztonsági erőkhöz csatlakozó helyi lakosok részvétele nélkül.

Az afgán elnök elmondta, hogy felszerelik és több támogatással látják el azokat a helyi csoportokat, amelyek az Iszlám Állam ellen harcoló milíciák részét képezték. A dzsihadista szervezet globális expanziója keretében 2015-ben alapította meg a "Horaszán Vilajet"-et  Afganisztánban, és jelenleg is aktív az országban, például a szomszédos Kunár tartományban. Jellemző módon az IS külföldről ide menekült, illetve helyben toborzott dzsihadistáit nem csak a kormányerők, hanem az iszlamizmus-monopóliumot féltő tálib szélsőségesek is ott irtják, ahol érik. 

Az afgán biztonsági erők az elmúlt három évben fokozták a szárazföldi és légi műveleteiket az Iszlám Állam ellen, és fokozatosan jelentették be a települések felszabadítását a művelet során, amelyekben a dzsihadista szervezet harcosainak százai vesztették életüket.

A nangarhari kormányzó hivatala közleményében tudatta, hogy az "Iszlám Állam gerincét ért csapásban" 243 harcos, 625 nő és gyerek adta meg magát a katonai műveletek következtében. A helyi kormány adatai szerint a harcosok között vannak pakisztáni, iráni, tádzsikisztáni, azerbajdzsáni, kazahsztáni, üzbegisztáni származású, sőt, a Maldív-szigetekről származó emberek is.

Gáni elmondta, hogy párbeszédet folytatnak a harcosok származási országával a dzsihadisták jövőjét illetően. Hozzátette: míg a harcosok sorsa el nem dől, az afgán kormány fedezi családtagjaik szükségleteit. "A gyerekeikkel és feleségeikkel az afgán kultúra és hagyomány szellemében fognak bánni" - fogalmazott. Az afgán államfő azt is megígérte, hogy az Iszlám Állam után a Nangarharban szintén aktív tálibok is sorra kerülnek:

Az Iszlám Állam felszámolása nem jelenti azt, hogy meghagyjuk a terepet a táliboknak.