Trump részt akar venni az ellene indított eljárás perében

2019.11.22. 09:29

Donald Trump amerikai elnök részt akar venni az ellene indítandó impeachment eljárás szenátusi perében – jelentette be Hogan Gidley, a Fehér Ház szóvivője csütörtök este kiadott közleményében, írja az MTI.

Kapcsolódó
Most minden az impeachmentről fog szólni Trump körül

Most minden az impeachmentről fog szólni Trump körül

Mi az az impeachment? Minek ürügyén távolítanák el a demokraták Trumpot? Van-e egyáltalán reális esély arra, hogy a kongresszus az elnök ellen szavaz? Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat az amerikai politikát megmozgató eljárásról.

Az amerikai elnökök alkotmányos elmozdítását célzó eljárás (impeachment) két szakaszból áll:

  • a képviselőház indítja el az eljárást, ha megalapozottnak tartja;
  • majd az a szenátusba kerül, ahol szabályos igazságügyi pert folytatnak le.

Ennek végén születik meg a döntés az elnök felmentéséről vagy ennek elutasításáról.

„Az elnök azért akar részt venni a szenátusi perben, mert egyedül ettől a kamarától számíthat tisztességes és az alkotmánynak megfelelő eljárásra” – áll a közleményben. A szóvivő elmondta: arra számítanak, hogy végre meghallgathatják azokat a tanúvallomásokat, amelyek korábban elhangzottak, és azokét is, akik valószínűsíthetően korrupció részesei, mint például Adam Schiff, Joe Biden és Hunter Biden.

Adam Schiff a demokrata többségű képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke, ő irányítja a ház három bizottsága – a hírszerzési, a külügyi és az ellenőrzési – által közösen szervezett meghallgatásokat. Ezekkel készítik elő az elnök elleni impeachment eljárást. A CNN szerint a demokraták mozgalmas decemberre számítanak, és azt valószínűsítik, hogy karácsony napján meg is szavazzák majd a Trump elleni eljárást,

ezzel ő lenne az Egyesült Államok történetének harmadik elnöke, akivel szemben életbe léptetik az impeachment eljárást.

A demokrata párti politikusok azt kifogásolják, hogy Trump júliusban egy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében felvetette neki, hogy érdemes volna kivizsgáltatnia Joe Biden volt amerikai alelnöknek, egyúttal a demokraták egyik lehetséges elnökjelöltjének és fiának, Hunter Bidennek az ukrajnai üzleti ügyeit. Hunter Biden akkor lett a Burisma nevű ukrán gázcég igazgatósági tagja, amikor apja az Egyesült Államok alelnöke volt.

A demokraták feltételezése szerint Donald Trump a Bidenék elleni vizsgálatot szabta volna az Ukrajnának ígért katonai segély feltételéül. Elemzők azt mondják, hogy az eddig elhangzott tanúvallomások nem igazolják egyértelműen ezt a feltételezést. Trump kezdettől fogva „boszorkányüldözésnek″ nevezte az eljárás megindítására irányuló törekvést. 

Adam Schiff a csütörtöki meghallgatások után, ahol két diplomata számolt be az általuk ismert tényekről, azt mondta, hogy a Trumpnak tulajdonított tettek „sokkal rosszabbak, mint amelyeket Nixon követett el”.

Ezzel az 1972-ben kirobbant Watergate-botrányra utalt, ami után Richard Nixon, az Egyesült Államok akkori elnöke ellen szintén alkotmányos felmentési eljárást indítottak, de ő nem várta meg ennek végét, és még 1974 nyarán lemondott.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

A Disney, a McDonald’s és a Meta nyomdokaiba lép a Google

Szerdán tették közzé éves jelentésüket, amelyből eltűnt egy 2021 óta jelen lévő mondat.

február 6., 12:23

  • Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.

február 6., 15:23

  • Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.

február 6., 11:50

  • Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Kémkedési aggályok merültek fel.

február 6., 12:04

  • Külföld
Brüsszelben százezres tömeg tüntetett a kormány megszorítási tervei ellen

Brüsszelben százezres tömeg tüntetett a kormány megszorítási tervei ellen

Március 31-re általános sztrájkot hirdettek az országban.

6 perce

  • Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete

Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.

február 6., 13:36

  • Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.

február 6., 13:42

  • Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.

február 6., 16:32

  • Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

A nyomozók vizsgálják az esetet.

február 6., 12:09

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.

február 6., 16:57

  • Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Még bratwurst is jár a voks mellé.

február 6., 17:03

  • Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.

február 6., 06:06

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

24 perce

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.

február 6., 08:36

  • Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.

február 6., 09:28

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

59 perce

  • Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Adatokat követelnek a platformtól.

február 6., 09:37

  • Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.

február 6., 08:45

  • Külföld
Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

A belügyminiszter szerint a fenyegetések tartalma a magyarországihoz volt hasonló.

február 6., 19:26

  • Külföld
Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

A bűnüldöző szervek szerint a lopás a tojások egekbe szökő árával függhet össze.

február 6., 10:48

  • Külföld
Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

A nőt is megsebesítette.

február 6., 10:37

  • Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.

2 órája