Ferenc pápa felvenné az egyházi tanításba az atomfegyverek birtoklásának erkölcstelenségét
Úgy tűnik, Ferenc pápa harcot hirdetett az atomfegyverek ellen. Az egyházfő vasárnap Hirosimában nukleáris leszerelésre szólított fel, és elmondta, miért tartja hamisnak azt az érvelést, miszerint a békét és stabilitást félelemre és bizalmatlanságra alapozott hamis biztonság fenntartása révén akarják szavatolni. A pápa már vasárnap úgy fogalmazott, hogy az atomfegyverek puszta birtoklása is perverz és védhetetlen, de keddi sajtótájékoztatóján még tovább ment:
az atomfegyverek birtoklása és használata erkölcstelenségének felvételét szorgalmazta a katolikus egyház tanításába.
Keddi sajtótájékoztatóján jelezte, hogy hirosimai beszédét hivatalos egyházi tannak tekinti. „Ennek be kell épülnie a katolikus egyház katekizmusába” – hangsúlyozta. Nemcsak az atomfegyverek használatát, de a birtoklását is erkölcstelennek kell tekinteni, mert „baleset, vagy egy eszelős megsemmisítheti az emberiséget”.
Ferenc pápa első alkalommal 2017-ben utasította el az elrettentés doktrínáját egy vatikáni konferencia alkalmával. Az irányváltás a Vatikán három évtizedes politikájának vetett véget, amely hallgatólagosan elfogadta a nukleáris arzenálok létét.
1982-ben Szent II. János Pál pápa még úgy fogalmazott, hogy az elrettentés doktrínája átmenetileg elfogadható, amíg az az ellenőrizhető, kölcsönös nukleáris leszerelés felé vezet. A következő években azonban a Szentszék fegyverzetellenőrzési megállapodások összeomlásával, illetve új nukleáris hatalmak felemelkedésével volt kénytelen szembesülni.
Elutasítja az atomenergiát is
A katolikus egyházfő a nukleáris energiával kapcsolatban is kifejtette személyes véleményét. Mint mondta, elutasítja ennek az erőforrásnak a használatát, amíg a tudósok „teljes biztonsággal” ki nem tudják zárni, hogy balesetek, természeti katasztrófák, illetve „őrültek” képesek legyenek megsemmisíteni az emberiséget és környezetünket radioaktív szennyezéssel. „Személyes véleményem, hogy nem használnék nukleáris energiát, amíg használata nem teljességgel biztonságos” – mondta.
Ferenc pápa a keddi, Tokióban tartott sajtótájékoztatója előtti napokban a második világháborúban lebombázott Hirosimában és Nagaszakiban is látogatást tett.