Egy 49 karátos gyémántot is elvittek a drezdai múzeumi betörők
További Külföld cikkek
-
Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez
- Turistabusz zuhant a Pó folyóba Torinóban, meghalt a sofőr
- Puccskísérlet miatt bíróság elé állítják Jair Bolsonaro volt brazil elnököt
- Bikaviadal csak vérontás nélkül rendezhető Mexikóvárosban
- Ausztria megteremti a lehetőséget a menedékkérők családegyesítésének felfüggesztésére
Körvonalazódni látszik, mi lehetett a célja azoknak, akik hétfőn műkincseket loptak el a drezdai Grünes Gewölbe múzeumból. Az ellopott tárgyak értéke felbecsülhetetlen, de szakértők azt mondták: a műkincsek nagy része kontextusából kiragadva, illetve nem teljes kollekcióként igencsak nehezen értékesíthető a piacon.
A rablók például fejszével feltörték azt a három vitrint, amelyben a 18. század elejéről származó ékszergarnitúra volt. A kollekció összesen 94 darabból áll, de nem tudták minden darabját elvinni, csak azokat, amelyeket a lyukon keresztül elértek. Nehezítette a dolgukat az is, hogy az ékszereket egyenként is rögzítették a tárlóhoz. Ott hagytak például gyémánttal kirakott cipőkapcsokat és gombokat, a királyné gyöngy nyakláncát és egy gyémántokkal kirakott kardot is.
Az értékes gyűjteményből emellett elloptak tizenegy különleges, drágakövekkel kirakott darabot, valamint eltűntek két további műtárgy részei, és több, gyémántokkal és briliánsokkal díszített kabátgomb is.

Elloptak például azt a kardot, amelynek markolatát kilenc nagyobb és 770 kisebb gyémánt díszítette, és eltűnt egy váll-lap is, amelyen viszont egyéb ékszerek mellett a híres drezdai 49 karátos fehér gyémánt is volt.
A gyémántok egyike sem különleges, kivéve ez utóbbit. Tobias Kormind gyémántkereskedő a Guardiannak azt mondta: önmagában ez a drágakő 8-9 millió fontot (kb. 3,1-3,5 milliárd forintot) is érhet, amivel a rablók megütötték a főnyereményt.

Stefan Koldehoff, műkincspiaci szakértő az MDR-nek azt mondta: miután a rendőrség közzétette az ellopott műkincsek fotóit, nem lesz olyan hivatalos műkincskereskedő, aki meg meri hirdetni ezeket a tárgyakat eladásra. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a betörők szét akarják majd szedni a gazdagon díszített tárgyakat, és a drágaköveket egyenként igyekeznek értékesíteni, vagy fizetőeszköznek használják azokat. Ezt meg tudják tenni: a mai drágaköveket már lézerrel jelölik meg, de a 18. században még nem volt ilyen egyedi azonosítója a gyémántoknak.
A rendőrség 500 ezer eurós díjat tűzött ki a tettesek kézre kerítésére.
Hétfőn kora reggel két ismeretlen hatolt be egy ráccsal védett ablakon keresztül a múzeumba. A rácsot felfeszítve, az ablakot betörve jutottak be a drágakövekkel díszített ékszereket bemutató kiállításra. A betörők kiürítettek egy poroltót, hogy eltüntessék nyomaikat. A rendőrség szerint a rablást profi bűnözők követték el. Nem egyszerű betörésről van szó, hanem célirányos, jól előkészített bűncselekményről. A rablók meneküléshez használt autóját hétfőn a kincstárhoz közeli egyik mélygarázsban találtak meg kiégve. A rendőrség négy embert keres.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot
A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.
március 20., 15:17
- Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump
Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
- Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat
Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?
március 20., 13:36
- Külföld
Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez
A Hamász nem kommentálta közvetlenül a tiltakozásokat.
tegnap, 21:43
- Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában
Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.
március 20., 17:42
- Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása
A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.
március 20., 10:13
- Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok
A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.
március 20., 17:20
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták
Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.
március 20., 12:00
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”
Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.
március 20., 17:59
- Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában
Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.
március 20., 11:37
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt
Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.
március 20., 10:01
- Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában
Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.
március 20., 13:20
- Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben
Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.
március 20., 15:42
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33