Életben maradt és egészséges az élve eltemetett indiai csecsemő
Orvosa szerint három-négy napja a föld alatt lehetett, más szakértől szerint pár órát töltött a föld alatt eltemetve az az indiai kislány, akire október közepén talált rá egy helyi lakos India északi részén, így az orvosok is igazi csodaként állnak az előtt, hogy a kislány túlélte az első napokat.
Az újszülöttet egy agyagedényben temettek el nagyjából 90 centi mélyen a föld alá, a falubeli akkor találta meg, amikor saját, születés után néhány perccel elhunyt kislányát készült eltemetni. A BBC híre szerint a csecsemő koraszülött lehetett, az őt közel két hónapig gondozó orvos szerint nagyjából 30 hetesen hozhatta világra az édesanyja – erre utal az is, hogy a baba súlya mindössze 1,1 kiló volt, amikor kórházba szállították, írja a BBC.
A csecsemőt kritikus, életveszélyes állapotban (vérmérgezése volt és a trombocitaszáma is nagyon alacsony volt) vitték be egy helyi intézménybe, ahonnan két nappal később átszállították abba a gyerekkórházba, ahol keddig kezelte kezelőorvosa, dr. Ravi Khanna. A kislány az elmúlt közel 2 hónap alatt 2,57 kilóra gyarapodott, rendeződött a vérlemezke-száma és már a koraszülöttségéből fakadó légzésproblémái is helyreálltak. Az orvos és csapata kedden átadta az illetékes kórháznak a kislányt, akit hamarosan örökbe is fogadhatnak majd a jelentkezők. Szülei mindeddig nem kerültek elő, a hatóságok szerint ezért biztosan közük lehetett az emberölési kísérlethez.
Miracle baby from Bareilly finally discharged from hospital. Look at the pics which tell about her unbelievable story. The girl remained admitted at the hospital of dr Ravi Khanna for nearly 80 days after MLA Pappu Bhartaul brought her there.. . @Benarasiyaa @priyangiaTOI pic.twitter.com/Sw7avKtt71
— Kanwardeep singh (@KanwardeepsTOI) December 3, 2019
Indiában évente több százezer gyermek hal meg, csak azért, mert lánynak született. A lánygyermekekre sokan tekintenek anyagi teherként, különösen a legszegényebb rétegekben. Sokan már akkor elvetetik a magzatukat, amikor illegális nemmeghatározó klinikákon kiderül, hogy kislányt várnak. Azonban a BBC szerint továbbra sem számít ritkaságnak, hogy a születés után ölik meg az újszülött kislányokat.