Rablógyilkosság áldozata lett egy magyar származású nő Lagosban
Rablótámadásban meghalt egy magyar származású nő vasárnap éjszaka a nigériai Lagoszban, írja a 112press a helyi lapokra hivatkozva.
A PM News tudósítása szerint a MAERSK nevű szállítmányozási és logisztikai cég kameruni származású helyi igazgatójára és feleségére az otthonukban támadt rá két bűnöző. A férfi azért engedte be a lakásába az elkövetőket, mert egyikük villanyszerelő volt, akit korábbról ismert. Ezután a támadók két külön helyiségbe zárták be a férfit és feleségét.
Az asszonyt – aki a beszámolók szerint Dunaújvárosból származott – arra kényszerítették, hogy adja át a pénzüket és bankkártyáikat, majd savat itattak vele és megfojtották. Az elkövetők ezután közölték a férjjel, hogy a felesége meghalt, majd vele is savat itattak.
Mivel a férfi még időben segítséget tudott kérni, a rendőrök nem sokkal később megjelentek a házaspár otthonánál és elfogták az elkövetőket. A mentők a férjet életveszélyes állapotban szállították kórházba.
A helyi lapok szerint a pár boldog házasságban élt és három gyermeket neveltek közösen.
(24.hu)