További Külföld cikkek
- Vádat emeltek a magdeburgi támadás elkövetője ellen
- Irán mostanra már teljesen letérdelt a nyugati szankciók miatt
- Halálos baleset történt Ausztriában egy magyar autós
- Egy kisteherautó sofőrje behajtott egy texasi plázába, öt embert elütött
- Egy évre betiltják a TikTokot Albániában egy iskolai gyilkosság miatt
Felfüggesztette iraki kiképző műveleteit a NATO és az az Egyesült Államok vezette nemzetközi szövetség, amely az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcol – írta az MTI.
Az iraki védelmi erők szóvivője válaszában közölte: Iraknak enélkül is megvannak a katonai képességei, és a kormány egyébként is korlátozza az amerikai erők mozgását az országban, miután az „amerikaiak hátba szúrták” az ország vezetését – mondta az orosz Ria Novosztyinak Abdul Karim Khalaf.
A döntés hátterében az áll, hogy pénteken az amerikai légierő célzott csapással megölte Kászim Szulejmánit, az iráni Köztársasági Gárda elit egységének, az al-Kudsz Brigádoknak a parancsnokát és Abu Mahdi al-Muhandiszt, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetőjét.
Dylan White, az észak-atlanti szövetség szóvivője szombaton Brüsszelbe jelentette be, hogy átmenetileg leállítják iraki műveleteiket. A néhány száz fős NATO-misszió 2018 októbere óta vesz részt az iraki kormány kérésére a katonák kiképzésében az Iszlám Állam terrorszervezet visszatérésének megakadályozása érdekében.
„A NATO-küldetés folytatódik, de a kiképzési műveletek jelenleg szünetelnek” – mondta a szóvivő.
Dylan White megerősítette, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár telefonon tárgyalt a történtek után Mark Esper amerikai védelmi miniszterrel.
Az Iszlám Állam ellen harcoló, Egyesült Államok vezette nemzetközi szövetség szintén felfüggesztette az iraki katonák kiképzését a megnövekedett veszélyhelyzet miatt – közölte a német hadsereg a német törvényhozáshoz intézett levelében.
Dánia, Norvégia és Svédország szombaton hasonló közleményeket adott ki, mondván, katonáik felfüggesztették az Iszlám Állam fegyvereseivel szembeni fellépésre felkészítő kiképző műveleteket.
A német hadsereg közleménye szerint az elővigyázatossági intézkedés célja a katonák védelme, és az Inherent Resolve fedőnevű hadműveletben részt vevő valamennyi szövetséges országra vonatkozik.
Németországnak 27 katonája teljesít szolgálatot a Bagdad melletti Tadzsi táborban, a teljes dzsihádellenes kontingens létszáma 415 fő, a parancsnokságuk Jordániában van. Norvégiának mintegy 70 katonája teljesít szolgálatot a szíriai határ közelében fekvő el-Anbár tartományban. Dániának 130 katonája állomásozik a Bagdadtól nyugatra fekvő el-Aszad légibázison, tíz dán katona a NATO-misszióban szolgál. Svédországnak mintegy 70 katonája van Irakban.
A magyar erőket is érinti
Magyar katonák 2015 óta teljesítenek szolgálatot a kurdok lakta észak-iraki Erbílben. Az Országgyűlés december 10-én hosszabbította meg 2021. december 31-ig a Magyar Honvédség szerepvállalását 200 katonával az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletekben. A szükséges technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátott katonai kontingens az Irak területén történő partnerképesség-építési, katonai segítségnyújtási és tanácsadási, őrző-védő és csapatkísérő feladatok ellátásában vesz részt.
Eközben az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy hagyják el Irakot. Pénteken Bászra észak-iraki városból amerikai kőolajipari alkalmazottak tucatjai utaztak el.
Nagy-Britannia külügyminisztere, Dominic Raab szombaton közleményben szólította fel a brit állampolgárokat, hogy Kurdisztán kivételével ne utazzak Irakba, és alaposan fontolják meg iráni utazásaikat.