Rengett a föld az iráni atomerőműnél

2020.01.08. 08:19

Földrengést érzékeltek a buseri atomerőmű térségében Iránban – közölte az AFP. A földmozgás enyhe, 4,5-ös erősségű volt.

A terület földrengésérzékeny, az elmúlt napokban 5,1-et is elérte a rengés értéke, amelynek központja 38 kilométeres mélységben volt. Fél évvel ezelőtt a rengés ereje az 5,9-et is elérte, ám szintén olyan mélységben, hogy technikailag nem jelentett veszélyt az erőműre, amelynek léte hosszú évek óta nemzetközi viták középpontjában áll, szankciókat kiváltva, miután a külvilág azt gyanítja, hogy az erőmű atomfegyver előállítását célzó katonai programot is fedez.

2015-ben ugyan nemzetközi megállapodás született az iráni atomprogram átláthatóvá tételéről, cserébe a szankciók felszámolásáról. 2018-ban azonban az Egyesült Államok felmondta a megállapodást és fokozatosan egyre feszültebbé vált Washington és Teherán viszonya, 2019-2020 fordulóján tovább súlyosbodott, miután a szomszédos Irakban Iránnal szimpatizáló siíták tüntettek és hatoltak be az Egyesült Államok bagdadi követségének védet területére, majd január 3-án Bagdadban amerikai dróntámadással végeztek az iráni Forradalmi Gárda különleges egységének vezetőjével, a befolyásos Kászim Szulejmánival.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport