Pál
-5 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Robbanás egy stockholmi többlakásos épületben

2020.01.13. 13:16
Robbanás történt hétfőre virradóra egy stockholmi többlakásos épületben, a lakóházban károk keletkeztek, személyi sérülésről egyelőre nem tudni.

A svéd sajtóban közzétett felvételeken látható, hogy az Östermalm városrészben bekövetkezett robbanás az épület előtt parkoló autókat is súlyosan megrongálta, írja az MTI.

Szemtanúk beszámolói szerint a robbanást Stockholm más kerületeiben is hallani lehetett.

A The Local úgy tudja, nem sérült meg senki a robbantásban, amelyről egyelőre nem állapították meg, hogy az épületen belül vagy kívül történt, annyi bizonyos, hogy nem valamelyik megrongálódott autó robbant fel.

A svéd főváros rendőrsége szerint az épületet evakuálták. A bejárat térségét tűzszerészek és igazságügyi szakértők átvizsgálták.

A hatóságok közveszély okozásának gyanújával indítottak nyomozást.

Az MTI szerint Svédországban tavaly óta elszaporodtak a szándékosan előidézett robbantások. Hasonló incidensek a fővárosban is voltak. A nyomozó szervek a szervezett bűnözést sejtik a háttérben. Szakértők szerint rivális bandák akarják így megfélemlíteni egymást. Az elkövetőket csak ritkán sikerült kézre keríteni.

A The Local is megállapítja, hogy a bandaharcok erősödtek, ahogyan a lövöldözéses összecsapások is: 1990-ben évi egy, 2018-ban már évi negyven ilyen esetet rögzítenek a statisztikák, ami jelzi, hogy a csoportok egyre kevésbé tartanak attól, hogy járulékos anyagi kár keletkezik vagy akár kívülállók élete is veszélybe kerül a bandaharcok során.

Uppsalában is robbant

A The Local úgy tudja, két órával a stockholmi robbanás után az uppsalai egyetemnél is detonáció volt. Ott sem sérült meg senki, és egyelőre nem tudni, hogy a két esetnek bármi köze lenne egymáshoz.