Bernadett
5 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Bíróság előtt tanúskodnak a CIA kínzásait kifejlesztő pszichológusok

2020.01.20. 12:19

A héten bíróság előtt tanúskodik a két pszichológus, akik kifejlesztették az USA úgynevezett fejlett kihallgatási módszereit, aminek része volt például a vízbefojtásos kihallgatás – írja a Guardian. James Mitchell és Bruce Jessen a bírósági tárgyalás során fognak bizonyítékot szolgáltatni, ami a 2001 szeptember 11-ei terrortámadás miatt fogvatartottak ellen folyik.

A védelem szerint a pszichológusok tanúskodása remek alkalom, hogy felelősségre vonják a kínzást engedélyezőket és alkalmazókat, valamint hogy bebizonyosodjon, hogy a CIA és az FBI is élt a kínzási módszerekkel.

A két volt légierős pszichológus 2002-ben kapta feladatba a CIA-tól, hogy fejlesszenek ki egy új kihallgatási módszert. Szolgálatukért napi 1800 dolláros fizetés járt. 2005-ben létrehozták magánvállalkozásukat, ahol a titkos vallatóközpontok szak- és biztonsági embereit képezték ki. 2009-ben szűnt meg a cég szerződése az állammal, addig összesen 81 millió dollárért dolgoztak.

Az Amerikai Pszichológusok Szövetsége kizárta soraiból a két férfit, mivel a Szövetség szerint Mitchell és Jessen durván megsértették a szövetség etikai alapelveit, és foltot hagytak a pszichológia becsületén. Mindkét férfi tagadja, hogy bűnt követtek el, hiszen a Bush-kormány alatt minden legális volt, amit csináltak, és különben is, így meggátolják, hogy sokkal durvább kínvallatók is teret nyerjenek.

Az egyik fogvatartott ügyvédje arra használja majd a lehetőséget, hogy feltárja az FBI közreműködését a kínzásokban. Ezt azért tartják fontosnak, mert a vád több FBI-által kinyert vallomást is felhasznál a tárgyalás során. Korábban az FBI tiszta szervezetnek számított, így a bíróságban fel sem merült, hogy a vallomásokat kínzás útján szerezték meg. Azonban ha kiderült, hogy az FBI is alkalmazta Mitchellék kínzási módszereit, megkérdőjelezhetővé válik a vallomások hitelessége. Már eddig is volt olyan bizonyíték, ami az FBI ellen szólt, de a pszichológusok vallomása nagyon sokat nyomna a latba.

A CIA beismerte, hogy legalább 39 foglyon alkalmazták a fejlett kihallgatási módszereket. Ilyen például a vallatott falhoz vágása, az úgynevezett vízbefojtásos kihallgatás (waterboarding; amikor egy törölközőt tesznek az áldozat arcára, és vizet öntenek rá), vagy az, hogy az áldozatot egy 53 cm*76cm-es dobozba zárják. A módszerek célja az, hogy minden reményt kiöljenek a célpontból, hátha így együttműködőbbé válik. Mitchell Fejlesztett Kihallgatás című memoárjában azt írja, hogy állampolgári kötelessége volt, hogy tudását a nemzetvédelem szolgálatába állítsa, és könyvében azt állítja, hogy a módszer segített al-Káida támadások megelőzésében.

Egy szenátusi jelentés szerint az igazság ezzel szemben az, hogy még semmilyen használható információt sem sikerült kinyerni a módszer alkalmazásával.