Brexit: Ursula von der Leyen aláírta a megállapodást
Miután a brit parlament zöld utat adott a brexitnek, a másik fél, vagyis az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, illetve Charles Michel, az Európai Tanács elnöke aláírta azt pénteken Brüsszelben.
A brit parlament zöld utat adott a brexitnek
A felsőház lemondott a parlamenti pingpongról, lenyelte, hogy javasolt módosításait elvetette a tory többségű alsóház.
Az MTI híre szerint az aláírásra azután került sor, hogy az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága csütörtökön, a témáról folytatott vitát követő szavazáson nagy többséggel elfogadta jelentését, amelyben azt ajánlja az EP egészének, hogy jövő héten esedékes brüsszeli plenáris ülésén fogadja el a kilépési megállapodást annak érdekében, hogy Nagy-Britannia uniós tagsága rendezett módon szűnhessen meg.
A két uniós intézmény vezetőjének jóváhagyása nyomán a szöveget az EP plénuma a január 29-i ülésen ratifikálhatja. Ezt követően, jövő csütörtökön még az uniós tagországok kormányainak képviselőiből álló Tanácsnak is végérvényesen el kell fogadnia azt. Von der Leyen Twitter-üzenetben azt írta, hogy az aláírással „megnyitották az utat” az Európai Parlament számára a megállapodás ratifikálására.

Michel a közösségi oldalra feltöltött üzenetében a szigetország és az unió kapcsolatára utalva úgy fogalmazott, hogy
a dolgok elkerülhetetlenül megváltoznak, de a barátságunk megmarad. Új fejezetet indítunk partnerként és szövetségeseként.
Londonban csütörtökön törvényerőre emelkedett a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodás, miután a parlamentben előző nap elfogadott egyezményt II. Erzsébet királynő jóváhagyta. A Downing Street azt közölte, várhatóan napokon belül Boris Johnson kormányfő is aláírja a megállapodást.