Ki a faszt érdekel Amerikában Ukrajna – kérdezte Pompeo egy újságírótól

2020.01.25. 10:31

Kihozta a sodrából az Egyesült Államok külügyminiszterét a közszolgálati rádió riportere, azzal, hogy az interjúban Irán után Ukrajnáról is kérdezett – írta a 444.hu. Az interjút Mike Pompeo megszakította, majd irodájában kérdőre vonta Mary Louise Kellyt. Az újságírónő szerint a külügyminiszter káromkodással teletűzdelve kérdezte, ugyan kit érdekel Amerikában Ukrajna. (Más kérdés, hogy Ukrajnánál kevés forróbb téma van ma az Egyesült Államok elnöke körül, mivel épp az ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetésben megejtett kérés áll a Donald Trump elmozdítására irányuló eljárás középpontjában.)

Mary Loiuse Kelly a a közszolgálati rádió interjújában elsősorban arról érdeklődött volna Pompeónál, hogy miért rúgták ki az Egyesült Államok kijevi nagykövetét, illetve, hogy a külügyminiszter miért nem védte meg az impeachmenttel kapcsolatos eljárásba bevont munkatársait.

A tíz perc után félbeszakadt interjú után Pompeo nem csak káromkodva dühöngött az Ukrajnával kapcsolatos kérdésekért, de egy vaktérképet is behozatott, azt gyanítva, hogy az újságíró nem fogja tudni megmutatni Ukrajna helyét. A Cambridge-i Egyetemen végzett Kelly a külügyminiszter sejtésére rácáfolva rá tudott bökni Európa egyik legnagyobb területű országára.