Olaszországban is megjelent a koronavírus
Két koronavírusos beteget regisztráltak Olaszországban – jelentette be csütörtök este Giuseppe Conte olasz miniszterelnök. Ezzel a Guardian cikke szerint Franciaország és Németország után Olaszország a harmadik európai ország, ahol hivatalosan is megerősítést nyert, hogy koronavírusos betegek vannak az országban.
A két koronavírusos beteg két kínai turista, akik pár napja érkeztek Rómába. A kormányfő azt mondta, hogy visszakövetni, hogy merre járhatott a két beteg az elmúlt napokban, most pedig elkülöníteni őket, hogy ne terjedhessen a betegség. Conte szerint pánikra semmi ok, Roberto Speranza egészségügyi miniszter pedig azt mondta, az eset komoly, de teljesen a kormány ura a helyzetnek.
Conte egyben azt is bejelentette, hogy a kormány felfüggeszti a Kína és Olaszország közötti légi közlekedést.
Az olasz kormányfő mindezt nem sokkal azután jelentette be, hogy az Egészségügyi Világszervezet, a WHO életbe léptette a világméretű egészségügyi vészhelyzetet a koronavírus miatt. Ugyanakkor a szervezet főtitkára, Tedros Adhanom azt mondta, nem javasolja, sőt ellenzi, hogy országok utazási és kereskedelmi korlátozásokat vezessenek be Kínával szemben.
Olaszország már a bejelentés előtt is bekerült a hírekbe a járvánnyal kapcsolatban, ugyanis az olasz partoknál 6000 utassal a fedélzetén feltartóztattak egy óceánjáró hajót, miután egy hongkongi pár lázzal és légzési nehézségekkel fordult a hajóorvoshoz. Az esetet tisztázták, kiderült, hogy a hajón senki sem fertőzött, a turisták pedig végül partra szállhattak.