Akiket nappal elvisznek, éjszaka visszajönnek

Ó, jönnek, kukucskálnak, kopogtatnak az ablakon, hogy üres-e

– mondja már az első megszólított ember a vajdasági Oroszlámoson. Válint György fesztelenül beszél erről, ahhoz képest különösen, hogy az ő üres házában is szálltak meg így egy éjszaka januárban. „Szóltak a szomszédok, hogy füst jön ki a kéményen. Jöttem, hát itt aludtak öten” – mutatja néhai szülei düledező, régi házába lépve. „Hívtam a rendőrt, de közben az emberek már szedelődzködtek, kijöttek maguktól is. Aztán angolul mondták, hogy elnézést kérnek” – mondja megbocsátón a férfi, leginkább azért aggódva, hogy egyszer majd valaki még felgyújtja így a házat, főleg a hátsó részben tartott szalmabálákat, ahonnan a tűz aztán a szomszédos, lakott házakra is átterjedhet. Mutatja is a szalmával teleszórt padlón hagyott, átégett takarót.

Kongó falvak

Üres házat egyébként nem nehéz találni az 500 fős Oroszlámoson, ahol az idősebbek még arra is emlékeznek, hogy valamikor hétezren éltek ott. Magyarok úgy kétszázan vannak, de ugyanilyen fogyatkozó, elapadó a szerb lakosság is. Mindenki arra emlékszik, milyen jó volt itt a régi Jugoszlávia idején. Akkor hihetetlennek tűnt az elszegényedés, ahogy az is, hogy egyszer illegális bevándorlók sora rója itt az utakat.

„A múltkor vagy hatvanan vonultak itt el, a gyerekeket már csak az udvarra engedem ki, most is azért jöttem haza a munkából, hogy a nagyobbikat iskolába vigyem” – adott képet az illegális bevándorlók miatt megváltozott napirendjéről egy asszony, aki egy kőfaragó vállalkozásnál dolgozik. „A sírkő kelendő” – ismeri el arra utalva, hogy fogy a lakosság.

Erre szerb, magyar egyaránt annyit mond: ha minden így megy tovább – az illegális migrációtól függetlenül –, akkor nem lesz itt már senki.

Még inkább ez a helyzet néhány kilométerrel északabbra, az újonnan megnyitott, Kübekháza felé vezető határátkelő szerb oldalán fekvő, mindössze 60 lakosú Rábén, ahol szintén nem növeli az optimizmust a határ felé vonulók áramlása. „Szeretek itt élni, de azért kelljen izgulnom, amikor dolgozni megyek, hogy nem jön-e valaki be a házamba?” – kérdezi inkább beletörődőn, mint indulatosan egy idősebb asszony. „Olyan ez az egész, mint Déva vára. Akiket nappal elvisznek, éjszaka visszajönnek, van, hogy emeletes buszokkal hozzák őket” – mondja.

Taxit is többet látni, mint amennyi kézenfekvő lenne a határszéli kistelepülésen. Láthatóan nem tartanak a rendőrségtől, ugyanis ez teljesen legális, legfeljebb civil nem hozhatná a határhoz az embereket stoposként.

„Megpróbáltuk, nem sikerült, újra próbáljuk” – mondta három szíriai fiatal. A most épp a török erők és Bassár el-Aszad elnök erői közötti harcoktól dúlt Idlíbből, az egykor az Iszlám Állam ellenőrzése alatt állt Deir ez-Zórból és a mindvégig az orosz támogatást élvező Damaszkuszból indult három fiú négy éve van úton. Törökországból – ismét, ahogy a megkérdezettek mindegyike – szárazföldön kelt át Görögországba. Ők onnan kilenc hónapja indultak útnak. Egy üres házban laknak: a rendőrségnek csupán annyi a kérése, hogy reggel hat és este hét között ne legyenek a házban.

A rendőrségtől láthatóan nem tartanak a határ felé igyekvők. Legfeljebb a kikindai vagy a szabadkai befogadóállomásra viszik őket, feltéve, ha beleegyeznek. Így, amikor felbukkannak a rendőrök, a Nyugat-Európába igyekvő illegális bevándorlók fesztelenül nézik őket, egy szebb napokat látott épület tornácáról, ahová a szeles, esős idő elől húzódtak be.

Szerbia jó, Franciaország jó, de Románia és Magyarország rossz

– összegezte tapasztalatait egy afgán csoport tagja. Előző nap Románia felől akart társaival Magyarországra jutni, de még a román oldalon elfogták. Hogy a jófejség annak szól, hogy így Szerbia megszabadulhat az általuk jelentette gondtól, azt nem vette számításba, bár azt, hogy nem engedik át a zöldhatáron az EU-ba csak úgy, azt azért többé-kevésbé elfogadja.

Inkább azzal volt gondja, ahogyan ezt megakadályozták: „Jó, vonjanak felelősségre, járjanak el jogszerűen, de elvették a telefonunkat, a pénzünket, megvertek, ez milyen eljárás?” – mondta, de ő is inkább szenvtelenül, mint dühvel beszélt.

Az afgán csoport mellett néhány indiai is van, az utca túloldalán, pedig egy marokkói társaság jön ki az élelmiszerboltból. „Spanyolországba nem mehetünk, ott le is lőnének” – mondta egyikük, megjegyezve, hogy Marokkó talán jó helynek tűnik, de ne tévesszük össze a turizmust az ott lakással. Mivel az afrikai spanyol város, Ceuta és Melilla már nem opció, a fiatalok repülővel mentek Törökországba, onnan – szárazföldön, kerítésen át – Görögországba.

Ha ott átmentünk, itt is át tudunk.

Egyikőjük tavaly, a csoportban lévő fiatal házaspár pedig két éve indult útnak. Hosszabb időt Görögországban töltöttek, onnan pedig egy eddig szokatlan útvonalon át jöttek Szerbiába: nem Észak-Macedónián át, hanem Albánián és Koszovón keresztül. Két nap alatt.

Mások sem frissen indultak el otthonról: volt, aki már három évet töltött Görögországban, mielőtt útnak indult az elmúlt két hónapban, amióta ismét megjelentek az illegális bevándorlók a Vajdaságban.

Szíriából is vannak még illegális bevándorlók – bár már rég csak kis részét teszik ki az érkezőknek, akik között pakisztániak, bangladesiek, de már indiaiak is vannak, Pandzsábból. „Indiában nincs lehetőség” – mondta egyikük, rácáfolva arra, hogy a makrogazdaságilag globálisan növekvő, 1,3 milliárdos ország egyéni szinten is jólétet biztosíthat belátható időn belül.

Ha dagad a Drina, Rábén több az afgán

A bánáti részen lévő hármas határ felé vezető úton kívül ismét vannak, akik a Tisza nyugati oldalán, a Vajdaság bácskai részén fekvő Magyarkanizsán át, Horgos felé mennének.

„Megemelkedett a Drina” – adta meg az ismét a Vajdaság felé tartó hullámnak elsőre váratlan magyarázatát Lackó Róbert. A magyarkanizsai önkormányzat megbízottjának magyarázatában azonban van ráció: az utóbbi időben inkább Bosznia-Hercegovinán keresztül, Horvátország felé próbálkoztak sokan, most azonban a Drina folyó veszélyesebb, mint nyáron.

Lackó feladata a belügyminisztériummal, rendőrséggel és – az eredetileg még a 90-es évek Szerbiájának belső menekültjei miatt létrehozott – menekültügyi minisztériummal való kapcsolattartás és a város költségvetéséből létrehozott városőrségi szolgáltat ügyeinek intézése.

Ez is némi megnyugvást jelent a helyieknek, de azért is van rájuk szükség, mert a 13 települést összefogó magyarkanizsai rendőrség állománya nem lenne elég a feladat ellátására.

A városőrök figyelik a migránsok mozgását, szólnak a rendőrségnek, ha üres házba látnak bemenni egy csoportot – sorolja a feladatokat Magyarkanizsa polgármestere. Fejsztámer Róbert is hangsúlyozza, hogy semmiféle erőszakos összetűzés nem volt az illegális bevándorlók és a helyiek között – ahogyan 2015-ben sem –, de érthető, hogy mindenkit feszültté tesz a helyzettel szembeni tehetetlenség.

„2015–16-ban előre szóltak Belgrádból a hatóságok, hogy jön három busz migránsokkal az itteni befogadótáborba. Most ilyen nincs, nem kapunk információt, ezt most ugyanis nem a hatóság szervezi. A röszkei eset előtt sem tudtuk, mi következik, csak annyit láttunk, hogy a korábbinál többen érkeztek az előző napokban” – mondta a polgármester. Szerbiába lépéskor ugyan ad a hatóság valamiféle papírt az illegális bevándorlóknak, de ennek alapján legfeljebb azt tudja a hatóság, hogy hányan vannak az ország harminc ideiglenes befogadópontján. Azt, hogy közte ki merre mozog, nem látják ők sem.

Ha egy átment, már vonzó

Hogy bárki átjutott-e az újra felfedezett útvonalon Magyarországon át nyugatra, azt Fejsztámerék nem tudják, ám volt olyan migráns, aki közölte: itt ment át a fivére, és Ausztriából üzent. „Ha egy ember átjutott, akkor nekik ez a határ már átjárhatónak számít” – mondja Lackó.

Azt mindenki hangsúlyozza, hogy az illegális bevándorlók együttműködők a hatósággal, ha felszólítják őket, hogy hagyjanak el egy elfoglalt házat, távoznak, fizikai atrocitás senkivel sem volt, de a helyzet érzékeny. Aggasztó, hogy nem lehet beazonosítani az embereket, ahogy az is, hogy a házfoglalásoknak semmilyen következményük nincs, a rendőrök csupán kivezetik őket az utcára. Van, aki azt jegyezte meg, hogy a román hatóságok sem könnyítik meg a helyzetet azzal, ha a zöldhatáron megverik a migránsokat és elveszik a pénzüket, hogy utána zavarják őket vissza Szerbiába. Ha kifosztva ragad Szerbiában, megnő az agresszió kockázata is.

Mindenki ugyanazért indul el

Az illegális migráció közvetlenül csak időlegesen érinti a Vajdaságot, a kihalás és az elvándorlás sokkal nagyobb probléma. Magyarkanizsa lakossága ugyan még bőven 10 ezer fő felett van, de fogy, ahogyan fogyatkoznak a környező falvakban is. „Ha nem lesz gyerek, nem kell magyar óvoda, sem iskola, aztán nem kell munkahelyhez magyar tudás sem” – mondja Fejsztámer, megjegyezve, hogy ebben kevéssé van értelme felvetni, hogy mit tehetne ez ellen az önkormányzat. „A mi feladatunk élhető közeg megteremtésén dolgozni, de végül az egyén dönt.”

És egyáltalán nem biztos, hogy objektíven dönt, átlátva a hosszú távú következményeket.

Sokan mindent feladva mennek el, elvágva a visszatérés lehetőségét, „mert a Facebookon azt írják, hogy munka nélkül lehet Németországban 1500 eurót keresni”. Aztán ha kiderül, hogy nem így van, és „a kiskapun át mégis hazatér” valaki, már nem beszél arról, hogy „miért nem lett belőle Bill Gates”.

Magyarkanizsán van ám más is

„Mi nem erre vagyunk berendezkedve, szeretnénk a saját életünket élni, turizmussal vonzónak lenni, nem arra vágyunk, hogy csak a migránshírekben legyünk” – mondta egy asszony az önkormányzat közelében lévő téren, ahol öt éve nagy számban gyülekeztek a határt akkor még könnyedén átlépő menedékkérők.

Itt a fürdő, a tiszavirágzás, a fesztiválok – sorolta, mivel lehetne kikerülni a negatív hírekből.

Talán ha majd májusban apadni kezd a Drina.

(Borítókép: Szíriából érkező illegális bevándorlók a szerbiai Rábé községben úton a határ felé. Fotó: Ajpek Orsi / Index)