108 halottat kétszer számoltak a kínaiak, közben újra megugrott a halottak száma

2020.02.14. 09:09

108 halottat kétszer számolt a kínai egészségügyi hatóság, így a második számolást törölték a hivatalos adatok közül. Ezzel akár csökkenhetett is volna a kínai koronavírus halottainak a száma, de

péntekre újabb 116 ember halt meg, és újabb 4800 fertőzött lett.

Így Kínában eddig összesen 1380 ember halt bele a vírusba, írja a The Guardian. 

A kínai kormány eddig csak azokat az eseteket jegyezte fel fertőzöttként, akiknél laboratóriumi vizsgálatot is végeztek. Pénteken ezt megváltoztatták, mostantól azok is bekerülnek a rendszerbe, akikről az orvosi CT állapít meg mellkasi fertőzést, így aztán hirtelen 13 300-zal megugrott a fertőzöttek száma, és 254-gyel a halálos esetek száma.

Kína közben azt is mondta, több mint 1700 egészségügyi dolgozójuk betegedett meg, közülük hat halt meg.

Erről részletesen ebben a cikkünkben olvashat

Több embert kihoznak a japán parkoknál veszteglő hajóról 

Közben bejelentették, hogy pénteken tizenegy embert kihoznak a Diamond Princess nevű szállodahajóról, és külön karanténba helyezik őket a szárazföldön. 

A japán hatóságok csütörtökön újabb 44 igazolt koronovírus-megbetegedést jelentettek a japán partoknál veszteglő, karantén alá vont Diamond Princess szállodahajóról. Ezzel 219-re nőtt azoknak a száma, akik biztosan elkapták a vírust a Diamond Princess-en: Kínán kívül sehol a világon nincs ekkora góc, mint ezen a szerencsétlenül járt hajón.

A fedélzeten rekedt több mint 3700 ember közül a 

médiafigyelem eleinte az utasokra irányult , akik a világ minden tájáról pihenni, szórakozni, kikapcsolódni érkeztek a hajóra, és most a szűkös kabinokban, vérmérséklettől függően unatkozva, a félelem szorításában vagy éppen vidámságot erőltetve magukra töltik a napjaikat.