Lehet, hogy mégis volt koronavírusos az óceánjárón, amit több ország sem engedett kikötni
Miután több ország is megtagadta a kikötési engedélyt, a több mint kétezer embert szállító óceánjáró, az MS Westerdam végül kiköthetett Kambodzsában. Az országok annak ellenére nem engedték kikötni a hajót, hogy nem volt rajta diagnosztizált koronavírusos beteg.
Sorra hajtják el az országok az óceánjárót, pedig nincs is rajta koronavírusos
A holland Westerdamot eddig négy kikötő utasította el.
Most viszont váratlan fordulat történt az ügyben. A kambodzsai partraszállás után a hajó utasai közül 144-et, köztük több amerikait Malajziába reptettek - írja a Reuters.
Itt természetesen újra megvizsgálták az utasokat, és az egyik 83 éves amerikai nőnél diagnosztizálták a koronavírust. Egyelőre nem tudni, hogy mégis hol kaphatta el a betegséget, a hajóról ugyanis azt az információt közölték, hogy rendszeresen ellenőrzik az utasokat, és hogy nincs fertőzött személy a fedélzeten.
A kambodzsai kikötés után szúrópróbaszerűen húsz utast megvizsgáltak, ők is mind negatív leleteket produkáltak. Ahogy egyébként a malajziai vizsgálat során a fertőzött nő férje is.
Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint tehát a nő vagy a hajón fertőződött meg, vagy azalatt a rövid idő alatt, amit Kambodzsában töltöttek.
Donald Trump egyébként külön megköszönte Kambodzsának a segítséget, mert Kína egyik legfontosabb partnereként az ország nem szokott csak úgy szívességet tenni az USA-nak.