Arra készül mindenki, hogy a határokat is lezárhatják
További Külföld cikkek
-
Világháborús bomba miatt megbénultak a Párizs és London közti vonatjáratok
- Zelenszkij megerősítette: Szaúd-Arábiában folytatódnak az ukrán–amerikai tárgyalások
- VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
- Ursula von der Leyen szerint ha Donald Trump az erő pozíciójából akar békét elérni, az csak az unióval sikerülhet
- Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
„Érezni a pánikot” – mondta az Indexnek vasárnap este Lakos Tamás, aki Nyugat-Milánóban van, ott jár egyetemre. Észak-Olaszország több tartományában is katonák által biztosított karantént kellett felállítani vasárnap a koronavírus miatt, ami eddig több mint 100 embert fertőzött meg, hárman meg is haltak. Olaszország jelenleg a legfertőzöttebb európai ország. Több helyen már rendkívüli intézkedéseket hoztak, korlátozzák az emberek mozgását, a velencei karnevált is lefújták, ezekről részleteket itt olvashat.
Újabb koronavírussal fertőzött beteg halt meg Észak-Olaszországban
Ezzel a régióban háromra emelkedett a halálos áldozatok száma.
Kollégánk napközben Milánóból azt jelentette, hogy semmi jele a vírusnak vagy bárminek, ami a koronavírusra utalna. A cikk elején említett magyar diák viszont azt mondta, az emberek arra készülnek, hogy akár egész Milánót is lezárhatják. Azt mondta, a környékén az emberek reggelre elárasztották a bevásárlóközpontokat, estére több helyen már üresek voltak a polcok.

Beszámolt róla, hogy a koronavírus miatt a hatóságok szigorították az intézkedéseket: hétfőtől a környéken bezár az összes iskola, egyetem, este 6-tól a szórakozóhelyek, színházak, mozik is. A sportesemények elmaradnak, az amatőr versenyeket is elhalasztják, a sportközpontokat, edzőtermeket is bezárják.
Lakos Tamás azt mondta, a külföldi diáktársai közül sokan már last minute jegyekkel hazarepültek, aki maradt, az próbál bevásárlással felkészülni. Neki hétfőre van egy korábban foglalt repülőjegye.

A hangulatról azt mondta, nagyon labilis a helyzet, minden nagyon gyorsan történik, nincs elég idő a felkészülésre. Ő azt tapasztalja, hogy az emberek mérgesek, a kormányt, a hivatalokat hibáztatják, hogy nem tettek meg mindent, hagyták a vírust elburjánzani. Szerinte az emberek sokkal szigorúbb intézkedéseket várnak, akár a határok lezárását is, amire – mint mondta – sokan számítanak.
Egy másik, Torino mellett lakó olvasónk azt írta, az ő cégénél is kihirdették, hogy amíg máshogy nem döntenek, senki ne menjen dolgozni, aki tudja, próbálja távmunkával, telefonon, videóhívásokkal elintézni az ügyeit.
Ha ön is az érintett régiókban, vagy azok közelében tartózkodik, és úgy érzi, van miről mesélnie, esetleg fotókat is készített a készültségről, kérjük, írjon a tema@index.inda.hu emailcímre.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között
Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.
február 28., 15:08
- Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány
A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.
február 28., 17:13
- Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban
Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.
február 28., 14:20
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
2 órája
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
4 órája
- Címlapon
A Becsületesnepper elmondta, milyen autót érdemes venni a munkáshitelből, de úgyis BMW lesz
Nézze meg Ön is, milyen autót vehet a munkáshitelből!
2 órája
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
3 órája
- Mindeközben
Különleges tárgyat vásárolt volna a Kincsvadászokban Fejes Tamás Wolf Katinak, de meghiúsult a terve
5 órája
- Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat
A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.
február 28., 11:51
- Külföld
Megszólalt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról: Lassabban gyógyul, mint ahogy szeretnénk
A szentatya jelenleg pihen.
február 28., 13:36
- Külföld
Világháborús bomba miatt megbénultak a Párizs és London közti vonatjáratok
A francia közlekedési miniszter szerint délután is csak korlátozottan indulhat újra a forgalom.
22 perce
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina
A cukorbetegséget is gyógyíthatja.
február 28., 11:45
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten
Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.
február 28., 17:48
- Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra
Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.
február 28., 21:36
- Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért
Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.
február 28., 11:29
- Címlapon
Orbán Viktor nem szakít a hagyománnyal, megvan hol mondja március 15-i beszédét
De vajon mennyit változik az üzenet Brüsszel elfoglalásához képest?
7 perce
- Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának
A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.
február 28., 20:31
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Címlapon
Valami készül, támadás jöhet a kormánytól
Bejelentésre készülhet Orbán Viktor, először mond beszédet jegybankelnökként Varga Mihály.
3 órája
- Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért
Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.
február 28., 09:16
- Külföld
Elkerülhető lehetett volna a Hamász izraeli mészárlása
A vezérkari főnök vállalja a felelősséget.
február 28., 09:32
- Címlapon
VSquare: a TEK Dodikot ment kiszabadítani Boszniába, a közös gyakorlat csak fedősztori
Egyelőre minden érintett testület és szervezet hallgat.
2 órája
- Címlapon
Putyin kemény üzenetet küldött, Moszkva nem hajlandó a kompromisszumra és a tűzszünetet is elutasítja
6 órája
- Címlapon
Kapaszkodjon meg: elképesztő profitot jelentettek be Csányi Sándorék
Megszólaltak a bank vezetői.
1 órája
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Címlapon
A BKV vezére nőnapot ünnepelt – csak nem biztos, hogy így kellett volna
Bolla Tibor: Igazi erőforrások vagytok.
18 perce
- Címlapon
Annyira nehéz az otthonhoz jutás, hogy enélkül szinte lehetetlen
Tudatos tervezést igényel a saját otthonhoz jutás.
2 órája
- Címlapon
Nagy Márton: A csokot jogszerűen vettem fel
Egy tűzeset miatt kényszerült erre, és időközben már visszafizette.
1 órája