Izidor
0 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Antikrisztusnak nevezte a pápát, ezért eltiltották a misézéstől a nyugdíjas érseket Lengyelországban

2020.02.25. 11:23

Jan Lenga, a kazahsztáni Karaganda egykori érseke nem prédikálhat és nem misézhet, mivel nem volt hajlandó imáiba foglalni Ferenc pápát, sőt Antikrisztusnak nevezte őt - írja a brit The Tablet.

Lenga érseket ezenkívül attól is eltiltották Lengyelországban a kánonjog értelmében, hogy a médiának nyilatkozhasson. 

A 69 éves, ukrán születésű érsek már nyugdíjas, és egy vatikáni rendelkezés alapján a 2011 óta egy lengyelországi rendházban él. A lengyel katolikus információs ügynökség (KAI) szerint Lenga olyan ellentmondásos kijelentéseket tett, amelyek aláássák Ferenc pápa tekintélyét. A nyugdíjas érsek nyilvános szereplésének tilalmáról Wieslaw Mering, Włocławek püspöke határozott, és a tilalom egészen addig érvényben lesz, amíg a Vatikán további korlátozásokat nem jelent be az ügyben.

Lenga érsek 2019 májusában egyike volt egy 40 pontból álló nyilatkozat aláíróinak, amit rajta kívül a pápával gyakran szembehelyezkedő Raymond Burke amerikai bíboros, Tomasz Peta lengyel születésű, kazahsztáni érsek és Janis Pujtas nyugdíjas, lengyelül beszélő, lett bíboros jegyzett. Ezenkívül egy könyv hosszúságú interjúban – ami lengyelül még mindig elérhető a Youtube-on – arról értekezett, hogy még mindig XVI. Benedeket ismeri el pápaként, és nem hajlandó Ferenc pápáért imádkozni, őt ugyanis bitorlónak és eretneknek nevezte.

Ő hazugságokat és bűnöket hirdet, nem pedig a 2000 éve fennmaradt hagyományt. E világ igazságát hirdeti, ami épp az ördög igazsága

– mondta Ferenc pápáról Lenga, akit még a szovjet uralom alatt álló Lettországban és Litvániában tanult, majd 1991-ben Kazahsztán első püspöke lett.