Vince
3 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Kacsahadsereget kap Pakisztán a sáskajárás ellen

2020.02.27. 08:51

Százezer madárból álló kacsahadsereggel segíti Kína a sáskajárás sújtotta Pakisztánt, jelentette csütörtökön a csöcsiangi Ningbo Evening News című lap. A rovarpusztító szárnyasok a Kína keleti részén fekvő Csöcsiang tartományból indulnak majd útnak Pakisztánba, ahova korábban Kína már szakértőket is küldött, hogy segítsenek a dél-ázsiai országnak megfékezni az elmúlt évtizedek legsúlyosabb sáskajárását, írja az MTI a lapra hivatkozva.

Kínai szakértők rámutattak, hogy a kommunista ország mintegy 20 éve a nyugat-kínai Hszincsiangban nagy sikerrel vetett be kacsákat a sáskák ellen. A kacsák alkalmazása olcsóbb és a környezetet is kevésbé terheli meg, mintha rovarirtó szereket használnának, mutatott rá Lu Li-cse, a csöcsiangi tartományi mezőgazdasági intézet egyik szakértője.

A szakértő kifejtette, hogy a szárnyasok között is a kacsák a legalkalmasabbak a feladatra, mert előszeretettel verődnek csoportba és maradnak együtt, így könnyebb őket irányítani, emellett egy kacsa naponta 200 sáskát is fel tud falni, míg egy csirke étvágya 70 sáska elfogyasztása után már lankad. Pakisztán jelentős részét tavaly lepték el a sáskák, komoly károkat okozva a gyapotföldeken, és már a búzatermést is veszélyeztetik. A sáskák Kelet-Afrikában is komoly problémákat okoznak.