Ezentúl úgy igya a starbucksos kávét, hogy tudja, nyolcéves gyerekek is válogatják hozzá a szemeket

2020.03.01. 13:58

A Channel 4 Dispatches című műsora hétfőn a guatemalai gyerekmunkáról rántja majd a leplet, és az adás előtt már kiderült néhány konkrétum arról, hogy mikre jutottak az oknyomozók.

A műsorban összesen 12 kávéültetvényt mutatnak be, hét a Nestlé tulajdonában lévő Nespressóhoz kötödik, öt pedig a Starbuckshoz. Az köti őket össze egymással, hogy mindegyik ültetvényen van gyerekmunka. A készítők szerint volt olyan ültetvény, ahol nagyjából nyolcévesnek tűnő gyerekkel találkoztak, de mindegyik farmon volt 13 évesnél fiatalabb munkás.

A gyerekek heti 40-48 órában dolgozak, a hét hat napján, teljesítménybérben, vagyis minél több kávébabot gyűjtöttek, annál több pénzt kaptak, akár 45 kilós zsákokat cipelve gyűjtötték a kávét. A fizetségük kevesebb mint napi 5 font (kb. kétezer forint) volt.

A műsornak nyilatkozott egy emberi jogokkal foglalkozó ügyvéd is, aki megtekintette a bizonyítékokat, azt mondta, a cégek megszegték az ENSZ által lefektetett nemzetközi munkaszabályokat.

A Nespresso reklámarca, George Clooney is megszólalt az ügyben, aki egyébként a cég fenntarthatósági tanácsadói testületének is a tagja. „Meglepett és elkeserített ez a történet. Ennek a testületnek és a cégnek is nyilvánvalóan sok dolga van még. És ezt a munkát el fogjuk végezni. Remélem, hogy ez a riporter a jövőben is vizsgálja majd a körülményeket, és pontosan beszámol, ha nem javul a helyzet" - mondta Clooney.

A Nespresso vezetője, Guillaume LeCunff azt mondta, hogy a cégénél zéró tolerancia vonatkozik a gyerekmunkára, ezért a most kiderült esetek hatására alapos vizsgálatot indítanak a cégen belül, hogy megtudják, hogyan történhetett meg mindez.

Hozzátette, a cég addig nem vásárol ezektől az ültetvényektől, amíg le nem zárul a vizsgálat.

A Starbucks is úgy nyilatkozott, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet, de konkrét lépéseket nem jelentett be a cég.

„Remek, hogy George Clooney is támogatja a nyomozásunk, de ha komolyan gondolja a dolgot, akkor el kell érnie, hogy a Nespresso pénzzel segítsen a helyzeten. Nagyon könnyű azt mondani, hogy nyomozást indítunk, meg leállítjuk a beszállításokat ezekről a területekről, de ez csak tovább sújtja ezeket a farmereket és az elkeserítően szegény családokat, akik rájuk vannak utalva. Ezek a gyerekek azért dolgoznak, mert a szüleik, ahogy az őket alkalmazó farmok sem kapnak elég pénzt" - mondta az oknyomozást vezető Antony Barnett.

Azt is levezették, hogy mennyire kevés pénzt juttatnak el ezek a globális cégek a termelőknek.

Egy tipikus 2,5 fontos (980 forint) Starbucks-kávé ára így épül fel Angliában:

  • a bolt kap 88 pennyt (345 forint)
  • a személyzetnek jut 63 penny (247 forint)
  • adókra elmegy 38 penny (149 forint)
  • a Starbucks anyacég kap 25 pennyt (98 forint).

Miután minden egyéb költséget levonnak, 10 penny (39 forint) jut a kávébeszállítóknak, amiből 1 penny (3,9 forint) jut az ültetvénytulajdonosoknak, akik ennek a pénznek egy töredékéből fizetik azokat, akik szedik a kávébabot.