Egyszerre értem Brüsszelbe a koronavírussal és Greta Thunberggel

További Külföld cikkek
-
Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson
- 15 főre emelkedett a dél-koreai hadgyakorlatban megsebesültek száma
- Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő
- Donald Trump a Hamásznak: Azonnal adjátok vissza a holttesteket, vagy végetek van
- Újabb vulkánkitörés volt Hawaii szigetén
Szinte egyszerre érkeztem meg az EU központjába a koronavírussal, vagyis a koronavírusos esetek pozitív tesztjeivel. Tudom, hogy ez drámaian hangzik, de igaz. Mikor hétfőn Ferihegyen ültem és vártam, hogy beszállhassak a Brussels Airlines járatára, még egyszer ránéztem a New York Times valós idejű térképére, amely szerint akkor egész Belgiumban egyetlen megerősített koronavírusos eset volt. A reptereken sem otthon, sem Brüsszelben nem volt jele annak, hogy hogy az emberek különösebben aggódnának a koronavírus miatt. Szinte nem is láttam maszkot viselő embereket vagy kényszeres kézfertőtlenítést. Sőt, lázat sem mért rajtunk senki se Budapesten, se azután, hogy leszállt a gépünk Belgiumban.
Viszont mire megékeztem Belgium fővárosába, már komoly korlátozásokat rendeltek el az Európai Parlamentbe való bejutással kapcsolatban. Az összes látogatót kitiltották, és azon is ment a tanakodás másnap reggel, hogy a mi újságírókból álló magyar csoportunk bemehet-e még. Végül mindnyájunkkal aláírattak egy nyilatkozatot arról, hogy nem jártunk fertőzött területen az elmúlt hetekben, megkaptuk a sajtós belépőnket, és bejutottunk.
Én először járok itt, ezért nincs viszonyítási alapom, de a nálam tapasztaltabb Brüsszelbe járók már ekkor mondták, hogy szokatlanul kevés az ember és csendes az épület. Ráadásul bárki, akivel találkoztunk, őszintén meglepődött azon, hogy
„NAHÁT, TITEKET MÉG BEENGEDTEK?”.
A látogatóközpont kongott az ürességtől, abban volt valami hátborzongató, még úgy is, hogy én sose láttam normál állapotában. Mi sajtósok vagyunk, ezért jutottunk be. „Az újságírókért nem kár az EU szerint?” – kérdezte valaki tőlem viccesen otthonról, amikor erről meséltem. Az indok persze nem ez volt, hanem az, hogy amíg munka folyik odabent, addig arról tudósítani is lehet.
Szerda reggelre aztán az elnök kabinetje a korábban bevezetett óvintézkedéseket kiterjesztette arra a sajtószemináriumra is, amire mi érkeztünk, nagyjából minden programunkat töröltek. Ettől függetlenül, mivel még mindig újságíró vagyok, az EP épületébe bejuthatok.
Nyugi, ha nem hívnak a hatóságok, nincs ok aggodalomra
Az első regisztrált koronavírus fertőzéses belga eset még februári: egy olyan férfi tesztje lett pozitív a Covid-19-re, akit a vírus epicentrumából, a kínai Vuhanból reptettek haza. Ő karanténban volt és azóta az egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint már fel is épült – írja az angol nyelvű Brussels Times.
A második regisztrált fertőzött Belgiumban egy nő, aki Franciaország fertőzött területéről tért vissza Antwerpenbe, ezt követte további hét olyan eset amik mind közelmúltbeli észak-olaszországi utazáshoz köthetők. Kedd estére már 15 pozitív tesztről számoltak be a belga hatóságok (ideértve az első, már gyógyultnak minősített, Vuhanból hazatérő férfit is.)
A hatóságok szerint Belgiumban ugyanakkor nincs ok az aggodalomra, még azok számára sem, akik olyan környéken élnek vagy dolgoznak, ahol van regisztrált koronavírusos eset. Azokat ugyanis, akikkel érintkezhettek a már ismert fertőzöttek, a hatóságok telefonon keresik meg.
Greta Thunberget még nem fújták le
Brüsszelben sem kedd este, sem szerda reggel nem láttam különösebb jelét annak, hogy az itt lakók vagy az itt dolgozók aggódnának a koronavírus miatt. Nincsenek maszkos emberek az utcán, sőt, amikor este boltban jártunk, nem tűnt úgy, mintha lerabolták volna a tartós élelmiszereket a polcokról. Az viszont érezhető: van némi bizonytalanság a tekintetben, hogy hogyan érinti a belgiumi kockázatcsökkentő korlátozások az EP működését.

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke hétfőn jelentette be, hogy a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében szigorú korlátozásokat vezetnek be az Európai Parlament épületeiben. Akkor a következő három hétre vonatkozóan töröltek minden olyan eseményt, ami nem szigorúan a jogalkotáshoz kapcsolódó vagy előre betervezett volt.
Azóta a törölt események között vannak politikai és parlamenti képviselők által szervezett események, szemináriumok és bizottsági meghallgatások is.
Az Európai Parlament környezetvédelem-, közegészségügy- és élelmiszerbiztonsági szakbizottságnak (azaz ENVI-nek) a szerdai bizottsági ülését viszont nem törölték.
Ez azért érdekes, mert ezen az ENVI-ülésen fog a tervek szerint felszólalni a svéd klímaaktivista, Greta Thunberg is.
Az EP épületébe szerdán is simán beengedtek engem a sajtóigazolványommal. Igaz, ma már egy a keddinél részletesebb adatlapot kellett kitölteni arról, hogy honnan jöttem, és hogy találkoztam-e olyan személlyel, akiről biztosan tudni lehet, hogy fertőzött. Azt, hogy bejutok-e Greta Thunberg beszédére, egyelőre nem tudom, limitált sajtóhelyek vannak és sok más újságíró tartózkodik jelenleg úgy Brüsszelben, hogy lemondták az előre szervezett programját, ebből azt sejtem, hogy a várhatónál is nagyobb tömeg akar majd bejutni az ENVI ülésére.
(Borítókép: Az Európai Parlament épülete Brüsszelben. Fotó: Csatári Dóra Flóra / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról
További kórházi kezelésre van szüksége.
február 27., 21:24
- Külföld
Hamarosan nyilvánosságra hozhatják az Epstein-ügy újabb dokumentumait
Az igazságügyi minisztérium dolgozik azon, hogy megvédje az áldozatok személyes adatait.
február 27., 18:11
- Külföld
Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az Unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
54 perce
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
20 perce
- Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
február 28., 07:10
- Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják
Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.
február 28., 07:30
- Külföld
Megkongatta a vészharangokat Szijjártó Péter: A nukleáris biztonság pengeélen táncol
A kormány felmentést kért a Paks 2. beruházás számára az amerikai szankciók alól.
február 27., 17:49
- Külföld
Donald Trump a busz alá löki a veteránokat
Szolidaritás helyett páncélozott Teslákat vesz a kormányzat.
február 27., 18:58
- Külföld
Zelenszkij a washingtoni találkozó után: Ukrajnának igazságos béke kell, mi ezért dolgozunk
február 28., 06:04
- Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt
Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.
február 28., 07:05
- Külföld
Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani
A külügyminiszter szerint Brüsszel tehet arról, hogy Donald Trump vámokat tervez kivetni.
február 27., 06:57
- Címlapon
Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő
Hiába hirdették a földi paradicsomot, a tökéletes társadalom eljövetelét, a történelem hamar rácáfolt.
2 órája
- Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága
A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.
február 28., 08:33
- Külföld
Találkozik egymással Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij
Az európai védelem és Ukrajna – ez a két téma szerepel majd az uniós csúcstalálkozó napirendjén.
február 27., 13:00
- Külföld
A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét
A Gázai övezetben még több tucat embert tart fogva a terrorszervezet.
február 27., 06:28
- Külföld
Újra a SpaceX rakétájának darabjait találhatták meg Lengyelországban
Elon Musk cégének tervei szerint az eszköznek a Csendes-óceánba kellett volna zuhannia.
február 27., 09:25
- Külföld
Holtan találták Gene Hackmant és a feleségét
A kétszeres Oscar-díjas színész 95 éves volt.
február 27., 09:36
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
3 órája
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
4 órája
- Külföld
Peking külügyi szóvivője szerint az Egyesült Államok hasztalan próbál viszályt szítani Kína és Oroszország között
Marco Rubio szívesen leválasztaná egymásról a két nagyhatalmat.
február 27., 12:52
- Külföld
Ezeket az orosz oligarchákat akarja a magyar kormány levetetni a szankciós listáról
A kormány igyekezett titokban tartani a neveket.
február 27., 11:38
- Külföld
Orbán Viktort nem hívják meg Európa biztonságáról és védelméről egyeztetni
A miniszterelnök nem kapott meghívót.
február 27., 10:52
- Külföld
Súlyos kijelentés: Putyin még nem végzett Ukrajnával
Csak akkor fog, ha az ország megszűnik létezni.
február 27., 09:21
- Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét
Nagy bajban az ipari termelés.
10 órája
- Külföld
Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját
A túlszaporodott kapibarák pokollá teszik az ott élő gazdagok életét.
február 27., 08:20
- Külföld
Hiába nyert az osztrák jobboldali párt, mások alakíthatnak kormányt
A leendő koalíciós partnerek csütörtökön mutatják be kormányprogramjukat a parlamentben.
február 27., 11:50
- Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét
Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.
február 28., 06:13
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
4 órája
- Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat
A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.
1 órája