Észak-Koreában valószínűleg már 200 katona halt bele a koronavírusba
További Külföld cikkek
- Tovább gyűrűzik a válság Dél-Koreában, lemondott a kormánypárt elnöke
- Olaf Scholz megbuktatja magát, hogy így adjon magának esélyt a kormányzásra
- Helyzetbe hozná a Teslát Donald Trump, Elon Musk igényeire szabnák a szabályozását
- Kulcsszerepet szánnak az ukrajnai békében Orbán Viktornak az Egyesült Államokban
- Őrizetbe vették a férfit, aki két óra leforgása alatt öt embert agyonlőtt Franciaországban
Miközben a hivatalos álláspont szerint Észak-Koreába még nem érkezett meg a koronavírus, a Dél-Koreában működő, az északi szomszéd történéseivel foglalkozó Daily NK szerint
már legalább 200 katona halt meg koronavírusos fertőzésben, és 3700 fertőzésgyanús katonát zártak karanténba.
A lap észak-koreai katonai vezetésből származó információi szerint Kim Dzsongun és bizalmasai március 6-án kaptak kézhez egy katonaorvosok által összeállított jelentést a helyzetről, mely szerint januárban és februárban összesen 180 katona halt meg a koronavírus szövődményeiben, és nagyjából 3700 katona van (vagyis volt március elején) karanténban. A jelentés szerint a halálesetek többsége az Észak-Korea és Kína közti határszakaszon – mely a diktatúra egyetlen külföldi kapujának számít – állomásozó egységeknél történt.
A jelentés az észak-koreai forrás szerint nagy felzúdulást váltott ki a katonai vezetésben, és a vezérkar számos óvintézkedést hozott. Az egyik ilyen intézkedés a holttestek „teljes fertőtlenítése“ volt, erre a szivárogtató szerint azért volt szükség, mert
túl sok holttestet kellett volna [az előírásoknak megfelelően -TG] elhamvasztani, erre a katonai kórházak krematóriumaiban nem volt elég kapacitás, és nem akarták, hogy a halálesetekről a hadseregen kívül is tudomást szerezzenek.
A további intézkedések értelmében
- elkezdték metanollal naponta fertőtleníteni a karanténokat,
- elkezdték szűrni azokat a katonákat, akiknek gyenge az immunrendszere, vagy korábban volt már légúti betegsége,
- javították az élelmezést, hogy a katonák szervezete ellenállóbb legyen a betegségekkel szemben (a jó ellátmány az éhínségek által dúlt Észak-Koreában még a privilegizált helyzetben lévő hadseregnél sem magától értetődő, sokszor a bázisoknak a saját földjeiken megtermelt zöldségekkel kell kiegészíteniük a fejadagokat).
Az intézkedések betartatásáért az egységparancsnokokat teszik felelőssé.
Senkit nem ért meglepetésként, hogy Észak-Koreára is keményen lesújtott a koronavírus. Az ország Kínával közös 1420 kilométeres határán ugyanis hézagos a határőrizet, az észak-koreai egészségügyi rendszer borzalmas állapotban van, és komoly hiány mutatkozik az eszközökben és gyógyszerekben (különösen, hogy ezekre óriási a nemzetközi kereslet).
A rezsim azonban hónapok óta következetesen tagadja, hogy a járvány elérte volna az országot. Ennek ellenére már az is gyanús volt, hogy február 24-én 380 külföldit (főleg diplomatákat) helyeztek karantén alá. A koronavírus által fertőzött civilekről még kevesebbet tudni, bár a dél-koreai Yonhap Hírügynökség szerint, eddig összesen – azaz nem egy időben - már 10 ezer embert zártak karanténba, közülük négyezret tünetek híján hazaengedtek. A többi hatezer ember állapotáról nincs információ.