A szlovákoknál szigorítanak a kórházakban, zárnak a boltok
Szükségállapotot rendelt el hétfőtől a kórházakban a koronavírus terjedése miatt a szlovák kormány
– jelentette be Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök a központi válságstáb ülése után vasárnap.
Szlovákiában már csütörtöktől rendkívüli helyzet van hatályban, a most bevezetett szükségállapot, amely a rendkívüli helyzetnél is szigorúbb intézkedéseket tesz lehetővé, egyelőre csak a kórházakra vonatkozik. A kórházakra vonatkozó szükségállapot egyebek mellett a sztrájk betiltását, illetve a kórházi berendezések és a személyzet áthelyezését teszi lehetővé. A kormány elrendelte a kórházak számára azt is, hogy függesszék fel az ütemezett és elhalasztható operációkat, és tartsák fenn kapacitásaikat a koronavírussal fertőzött személyek ellátására.
A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy Szlovákia legnagyobb magánvállalata, a közel 11 ezer alkalmazottat foglalkoztató pozsonyi Volkswagen hétfőtől valószínűleg leállítja a termelést, írja az Új Szó.
Szlovákiában vasárnap újabb 17 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, és így már 61-re emelkedett a fertőzöttek száma.
A kormány vasárnap döntött arról is, hogy hétfőtől legalább 14 napra csaknem minden kiskereskedelmi egységet és szolgáltatót bezárnak az országban. A bezárás alól csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, drogériák, posták, bankok, benzinkutak, újságárusok és az állateledelt árusító üzletek kapnak felmentést.
A szlovák kormány központi válságstábja hétfőn is ülést tart, annak napirendjén további korlátozó intézkedések vannak, egyebek mellett az is, hogy megtiltsák a tömegközlekedési eszközök használatát azok számára, akik nem viselnek védőmaszkot.
(MTI)