Koronavírus-gyanús volt, mégis többször repülőre ült
Bűnügyi nyomozást indított a pekingi rendőrség egy koronavírusos beteg ellen, aki úgy utazott az Egyesült Államokba Kínából, hogy már voltak tünetei, később pedig pozitív lett a tesztje is. A Massachusettsben élő Li vezetéknevű nő február végén egy céges konferencián járt, ezután egyik kollégájánál kimutatták a koronavírust.
Linél március elsején jelentkeztek először tünetek: izomfájdalma, láza volt, köhögött és folyt az orra. Két nappal később elment egy helyi kórházba, majd március 10-én és 11-én ismét. Antivirális szereket írtak fel neki, mellkasröntgent végeztek, de nem fektették be.
Március 12-én aztán Los Angelesbe utazott, majd onnan a férjével és a fiával Pekingbe. A felszállás után pár órával a személyzettel közölte, hogy tünetei voltak. Arra kérték, izolálja magát a kijelölt területen, és viseljen maszkot. Nem sokkal azelőtt, hogy Pekingbe értek volna, tájékoztatta a személyzetet arról is, hogy egy olyan konferencián járt, amin egy bizonyítottan koronavírus-fertőzött kollégája is megfordult, írja a CNN a reptéri szóvivő tájékoztatása alapján. Megérkezésük után a családot kórházba szállították, március 13-án pedig a teszt kimutatta a fertőzés pozitivitását. A nőt jelenleg kórházban kezelik, férje és fia pedig karanténban van.
Csakhogy a múlt héten kiderült, hogy Lit már az Egyesült Államokban is tesztelték a vírusra, és az pozitív lett, ezt a Princetoni Egyetem professzora, Nieng Yan állította a Weibón. A nő ennek ellenére utazott el Kínába, azt állítva, nem tudta magát leteszteltetni az Egyesült Államokban.