Vajon időben léptünk a többiekhez képest?

IMG 3159

Amikor Hongkongban világossá vált, hogy egy új típusú, tüdőgyulladást okozó vírus érkezett a területükre, az embereknek rögtön eszükbe jutott a a 2003-as év. Elkezdett villogni a „Kína” és a „koronavírus” szó a fejükben, és tudták, mi a teendő, magyarázza ebben a cikkben Nicholas Thomas, a hongkongi egyetem professzora. Akkor a SARS 300 ember halálát okozta, és több mint 1700 embert fertőzött meg.

A hongkongiak azonnal, maguktól elkezdték a fizikai távolságtartást, felvették a maszkokat, és a kormányuk is elképesztően hamar lépett: 23-i volt az első bizonyított eset bejelentése, a helyi vezetés január 25-én szükségállapotot hirdetett. A következő napokban bezárta az iskolákat, 178 ezer köztisztviselőtől kért home office-t, tömegprogramokat mondott le, a közlekedést korlátozta és így tovább. A home office-t aztán sok cég is elrendelte. 

Annak ellenére, hogy Kína többi részével milyen szoros szálak kötik össze, a szerda esti adatok szerint „csak" 181 fertőzöttjük volt, és mindössze négyen haltak meg. A gyors reakció és a tudatos állampolgári viselkedés életet menthet, akármennyire közhely is.

Kapcsolódó
Egyszer megszívták egy járvánnyal, a mostaninak már nem hagyják

Egyszer megszívták egy járvánnyal, a mostaninak már nem hagyják

Nemcsak a járványok jönnek Ázsiából, hanem a hatékony járványkezelés receptje is. Bár egy az egyben nem vehető át Szingapúr, Hongkong és Tajvan mintája, de sokat tanulhatunk tőlük. Már ha hajlandók vagyunk.

Utóbbira, mármint az állampolgári viselkedésre nincsenek egzakt mérőszámok, legfeljebb sztereotípiákat tudunk sorolni a fegyelmezett ázsiaiakról és a laza, kézfogós, összejárós mediterránokról, de az, hogy hány fertőzöttnél, az első megjelenés után hány nappal lép egy ország, az könnyedén utánakereshető. 

Nyilván mindenkinek a fejében ott a kérdés:

vajon Magyarország időben lépett például az iskolabezárásokkal, a tömegrendezvények betiltásával?

Ugorjunk egy kontinensnyit. Európában Olaszország volt az első gócpont, ők még nem éltek át ilyet, érdemes itt megnézni a kumulált (összesített) SARS-adatokat, gyakorlatilag nem jött át Európába a betegség, nem is kapcsoltak időben. Az Index gyűjtése szerint több az első (római) fertőzés után az országos iskolabezárás 34, a kijárási tilalom 40 napjukba telt az olaszoknak.

Ekkor már több ezer fertőzöttjük volt.

Az olaszok egyetlen dologban voltak viszonylag gyorsak: miután rájöttek, hogy Lombardia gócpont lett, napokon belül lezárták az elsőként fertőzött kisebb településeket. Ez azonban, utólag úgy tűnik, kevés volt.

Ami durva, hogy bár időben nagyjából egybeestek a döntések – Európa március 10-e környékén kezdte felismerni, hogy nem játék a dolog –, a spanyolok és a franciák relatíve még náluk is lassabbak voltak, előbbiek 40., utóbbiak 50. napon túli intézkedésekkel.  Norvégia is viszonylag későn lépett, jelenleg elég előkelő helyen vannak az egymillió főre jutó betegek számában.

Európa nagy részének, például a mi régiónknak viszont ha úgy vesszük, iszonyú szerencséje van azzal, hogy kicsit később érkeztek az első betegek (igazoltan és hivatalosan legalábbis), és akkor már Olaszország helyzetéből tudták, hogy muszáj a legkeményebb döntéseket meghozni. De azért azt is érdemes megfigyelni a grafikonokon, hogy az olasz-francia-spanyol hármasnál mennyivel később ívelt fel a fertőzöttségi görbe, sokkal tovább volt lapos, mint a többi országnál.

Az osztrákok, a csehek és a magyar kormány is tizenegykét napon belül reagált, iskolabezárásban, határzárban, rendezvények betiltásában is eléggé gyorsan léptünk a többiekhez képest. (Persze ehhez fogadjuk el, hogy valóban március 4-én volt az első fertőzött nálunk, és nem sok nappal korábban, amikor még tesztelés nélkül küldtek haza a Szent Lászlóból gyanús esetet.) 

Ami érdekes, hogy nálunk egy lépés jöhet még nagyjából: a kijárási tilalom. Itt írtunk róla, hogy ezt többen is meglépték már, csehek, osztrákok, olaszok, spanyolok például. 

Érdemes megnézni a táblázatot, a leggyorsabban a csehek léptek, 16 nappal az első beteg után bevezették, az osztrákok három hetet vártak. A három súlyosan fertőzött nagy európai ország ebben is 40-50 napos reakcióidőket produkált.

Magyarország most a 15. napban van. 

 Borítókép: Csomor Ádám / Index

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

március 2., 20:00

  • Külföld
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.

16 perce

  • Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek

A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.

március 2., 20:53

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

3 órája

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

3 órája

  • Külföld
Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Donald Trump döntött, 250 év után megvan az Egyesült Államok hivatalos nyelve

Bármilyen hihetetlen, ilyen eddig nem volt.

március 2., 20:52

  • Külföld
Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Készen áll Donald Trump terve, ez lehet a béketárgyalások egyik stratégiai eszköze

Az amerikai elnök tovább közeledik Vlagyimir Putyinhoz.

március 2., 18:58

  • Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék

Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.

március 2., 19:30

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

44 perce

  • Külföld
Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Történelmének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít Japánban

Egy ember életét vesztette.

március 2., 13:47

  • Külföld
Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az orvosokon keresztül üzent Ferenc pápa a híveknek

Az egyházfő a szenvedésről elmélkedett.

március 2., 13:26

  • Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak

A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.

március 3., 05:53

  • Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít

A környező városok lakosságát evakuálták.

március 2., 21:38

  • Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst

Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.

március 2., 06:13

  • Címlapon
Galla Miklós: Az tart egészségesen és fiatalon, hogy mindenkinek megmutathatom

Galla Miklós: Az tart egészségesen és fiatalon, hogy mindenkinek megmutathatom

Megpróbáltunk a végére járni a miérteknek.

1 órája

  • Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába

A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.

március 2., 11:29

  • Címlapon
A Bagossy Brothers Company felrobbantotta az MVM Dome-ot

A Bagossy Brothers Company felrobbantotta az MVM Dome-ot

Az együttes tizenhatezer ember előtt adott koncertet.

3 órája

  • Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet

Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.

március 2., 09:22

  • Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást

A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.

március 2., 08:06

  • Címlapon
Egy tucat rendőrt hívtak a Momentum képviselőjére, mert kirakott egy molinót a Karmelitához

Egy tucat rendőrt hívtak a Momentum képviselőjére, mert kirakott egy molinót a Karmelitához

Gelencsér Ferenc szerint nincs értelme az Országgyűlésnek.

2 órája

  • Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon

Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.

március 2., 06:43

  • Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép

Az esetről felvétel is készült.

március 2., 08:18

  • Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21

  • Címlapon
Orbán Viktor nőnapi köszöntője Hámori Lucának: Maga bokszolt férfival, nem?

Orbán Viktor nőnapi köszöntője Hámori Lucának: Maga bokszolt férfival, nem?

A bokszoló korábban elmondta, zavarja, hogy nem az olimpián nyújtott teljesítményére emlékeznek.

2 órája

  • Külföld
Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére

Egy tó beszakadt jégrétege alatt találtak rá két gyermek holttestére

Szánkózni indultak a dacsólámi testvérek, soha nem tértek haza.

március 2., 15:31