Vince
3 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Legalább 20 NATO-katona megfertőződött

2020.03.26. 14:40

A NATO Litvániában állomásozó zászlóaljának 20 katonájánál koronavírus-fertőzést mutattak ki – közölte csütörtökön Evert-Jan Daniels százados, az alegység szóvivőjének bejelentése alapján az MTI.

A Jonava területi helyőrségben, ahol a NATO-zászlóalj található, vasárnap jegyezték fel az első koronavírusos fertőzést egy holland katonánál, egyúttal egy ott szolgáló civil esetében is bebizonyosodott, hogy fertőzött. Keddre a koronavírust nyolc katonánál, köztük négy hollandnál mutatták ki. Utóbbiakat a parancsnokság döntése értelmében Hollandiába szállították gyógykezelésre. Daniels elmondása szerint a gyakorlatozás csakis a többi alegységtől elkülönítve zajlik.

Litvániában a járvány megjelenése óta legalább 290 fertőzöttet jelentettek, négy ember belehalt a betegségbe. A TASZSZ orosz hírügynökség szerint az eddig regisztrált fertőzöttek között kizárólag olyanok vannak, akik külföldről érkeztek. Lettországban 244 diagnosztizált fertőzött van, eddig még senki nem vesztette életét a betegségben. Észtországban 538 eset van, és egy ember már meghalt.

Egy hete Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt mondta, az új típusú koronavírus okozta járvány ellenére az észak-atlanti szövetség működése zavartalan, és a NATO fenntartja a folyamatos készenlétet. Mint mondta, a NATO számos intézkedést hozott a járvány terjedésének megakadályozására, és megszakítás nélkül folytatja a védelem és elrettentés területén végzett munkáját.

A NATO szövetséges nemzeteinek biztonsága érdekében a haderő továbbra is készen áll a keleti frontországokban szolgálatot teljesítő többnemzeti harccsoportoktól a tengeri és légtérvédelmi egységekig, a NATO minden missziójának működése zavartalan Afganisztántól Koszovóig.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!