Indiában lepecsételik az ellenőrzött külföldieket
Egyetlen nap alatt 75 újabb fertőzöttet találtak Indiában, ahol egyelőre 750 beteget tartanak nyilván, 17 halálos áldozat mellett. A számok ugyan nagyon alacsonyak az 1,3 milliárdos országban, ám a csütörtöki adat a koronavírus-járvány terjedésének gyorsulását mutatja: korábban egy nap alatt még nem regisztráltak ennyi új esetet - írta a CNN.
Indiában a héten rendeltek el kijárási korlátozásokat. Március 24-től szinte teljesen leállt az élet, az élelmiszerüzleteket kivéve minden boltnak, áruháznak, műhelynek, irodának be kellett zárnia, leállították az építkezéseket, felfüggesztették a tömegközlekedést, bezárták az imahelyeket.
Április 14-ig felfüggesztették a külföldről érkező személyszállítógépek fogadását. Az áruszállításra a korlátozás nem vonatkozik.
Lepecsételik a külföldieket
Mivel a szerdai bejelentés után csak órákon belül lehetett volna elhagyni az országot, sok külföldi Indiában rekedt. A korlátozások értelemszerűen rájuk is vonatkoznak, otthon híján azonban nehezebb helyzetben vannak.
A hostelekben közölték, csak egészségügyi vizsgálat után maradhatnak a szálláson. Egy 26 éves amerikai arról számolt be, hogy ott, ahol őt érte a bejelentés, a mindössze 21 ezer lakosú Puskárban, több külföldivel együtt orvoshoz kellett mennie. A vizsgálat után a szálló visszafogadta és a csuklójára nyomott pecséttel hitelesítette. A szállást a lezárások idejére ezután nem is hagyhatják el - írta a CNN.
(Borítókép: Egy gyógyszertár előtt várakoznak 2020 március 26-án. - fotó: Amit Dave / Index)