Félmillió fölé emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma

GettyImages-1208262470
2020.03.27. 07:38

Péntek reggelre 532 ezer fölé emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma világszerte, több mint 24 ezren vesztették életüket, és 122 ezer fölé nőtt a gyógyultak száma – írja a Johns Hopkins Egyetemre hivatkozva az MTI. A baltimore-i oktatási intézmény összesítése szerint a vírusfertőzést 176 országban és területen mutatták ki.

A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek egymástól.

Kínában (Hongkong és Makaó nélkül), ahol a járvány tavaly év végén elkezdődött, 81 782 esetet tartottak nyilván, 3291-en haltak meg és 74 181-en gyógyultak meg. Csütörtök reggel óta haláleset nem történt. Péntekre virradóan a kínai hatóságok 55 új fertőzöttet regisztráltak, közülük 54-en külföldről érkeztek. Peking csütörtökön bejelentette, átmenetileg lezárja határait a külföldről érkezők előtt. A rendelkezés nem vonatkozik a diplomáciai testületekre, más, „szükséges gazdasági, kereskedelmi, tudományos vagy technológiai tevékenység céljából” Kínába utazni kívánó külföldiek vízumot kérhetnek – áll a kínai külügyi tárca közleményében.

Olaszországban péntek reggel 80 589 regisztrált fertőzöttet jelentettek, 8215 halottal és 10 361 gyógyulással. Szakértők nem zárták ki, hogy elérkezett a tetőzés, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezekben a napokban várt. A WHO főigazgató-helyettese Ranieri Guerra hangsúlyozta, a számok alakulásától függetlenül, az olaszoknak továbbra is szigorúan be kell tartani az óvintézkedéseket.

Az Egyesült Államokban 85 991 fertőzöttet, 1296 halottat és 753 gyógyult beteget tartanak nyilván. Ugyanakkor a héten egy televíziós beszélgetésben Donald Trump elnök a szigorítások enyhítését, valamint a munkába visszatérést szorgalmazta, és közölte: tervei szerint az Egyesült Államokban már április közepén ismét a régi kerékvágásban zajlik majd az élet.

Spanyolországban 57 786-ra emelkedett a fertőzöttek száma, a járványban eddig 4365-en vesztették életüket. Az egészségügyi és szociális intézményekben továbbra is gondot jelent a védőfelszerelések nagy mennyiségű utánpótlása, Madrid ezért a NATO segítségét kérte.

Németországban 43 938 fertőzött mellett 267 a halálos áldozatok száma, és 5673 a gyógyultaké.

Franciaországban 29 566 a fertőzöttek száma, 1698-an vesztették életüket és 4955-en távozhattak egészségesen a kórházból. A kedd reggel életbe léptetett egészségügyi szükségállapot két hónapig lesz érvényben.

Az Egyesült Királyságban 580-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, a regisztrált fertőzötteké pedig 11 812-re. A betegségből eddig 150-en gyógyultak fel.

Iránban a fertőzöttek száma elérte a 29 406-ot, a halottak száma pedig 2234. Kianus Dzsahánpúr iráni egészségügyi minisztériumi szóvivő szerdán arra figyelmeztetett, a tesztelések felgyorsításával a regisztrált fertőzöttek száma tovább nő majd.

Az AFP francia hírügynökség számítása szerint már több mint 3 milliárd embert szólítottak fel otthonmaradásra a világ 70 országában vagy régiójában a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

Csütörtökön az adatsorban ugyanekkor 471 518 fertőzött, 21 306 halott és 114 858 gyógyult szerepelt.

(Borítókép: Az új koronavírus miatt elkülönített beteget vizsgálnak a német Schwerin városában 2020. március 26-án. Fotó: Jens Büttner/picture alliance / Getty Images Hungary)

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport