Lóránt, Loránd
-6 °C
1 °C

Egy spanyol orvos szerint jobban figyelnek a fiatal fertőzöttekre egy madridi kórházban

GettyImages-1214750456
2020.03.27. 10:58

Spanyolországban 57 786-ra emelkedett a fertőzöttek száma, a járványban eddig 4365-en vesztették életüket. Az egészségügyi és szociális intézményekben továbbra is gondot jelent a védőfelszerelések nagy mennyiségű utánpótlása, Madrid ezért a NATO segítségét kérte. A halottasházakban nincsenek szabad helyek. Madrid egyik legnagyobb kórházának orvosa, dr. Daniel Bernabeu a Bloombergnek adott telefonos interjújában azt mondta: mivel az intenzív ápolási helyek iszonyúan túltelítettek, az új szabályozások értelmében az idősebb koronavírus-fertőzött betegekkel szemben a fiatalabbakat kell előnyben részesíteni a kezelések során, nekik ugyanis jobbak a túlélési esélyeik. Más esetben lenne esélyük az időseknek is, de a fertőzés miatt nagyon sokan fognak most meghalni egy időben, mondta az orvos.

A The Straits Times azt írja, hogy Spanyolországban nagyobb ütemben halnak bele a fertőzöttek a megbetegedésbe, mint Kínában vagy Olaszországban: csak szerdán 738-an haltak bele a koronavírusba. Csütörtökre ez a szám 655-re csökkent. Pedro Sánchez, az ország miniszterelnöke három hete még nem vette komolyan a fertőzést, mostanra azonban már ő is arra figyelmeztette a lakosságot, hogy talán még sosem néztek szembe ilyen komoly veszéllyel. Március 14-én a veszélyhelyzet kihirdetésekor azt mondta: talán csak a legidősebbek emlékezhetnek a spanyol polgárháborúra és az az követő időszak nehézségeire, amik vetekedhetnek a mostanival.  A La Paz kórházban, ahol Bernabeu is dolgozik, 240 ember várt arra egyszerre a sürgősségin egyszerre kedden, hogy regisztrálják. Az orvosoknak nem jut megfelelő védőfelszerelés, csak egy köpeny és egy maszk. Az ajánlások szerint tartaniuk kellene az egyméteres távolságot a betegektől, de ez lehetetlen vállalkozás. „A kollégák mind lebetegszenek körülöttünk” – mondta az orvos, aki egyébként radiológusként dolgozik.

AZ MTI pénteken azt írta, hogy Spanyolországban más országokhoz képest magas a koronavírussal diagnosztizált egészségügyi dolgozók száma, akik közül eddig több mint 9400-en fertőződtek meg. Ezt Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója közölte a napi online sajtótájékoztatóján pénteken.

A járványügyi szakember úgy fogalmazott, hogy „komoly aggodalomra ad okot” a szakszemélyzet megfertőződése, akiknek aránya 14,7 százalék az összes kimutatott esethez képest. Tájékoztatása szerint a dél-európai országban eddig 64 ezer fertőzést szűrtek ki, egyetlen nap alatt 7800 újat igazoltak a vizsgálatok.

Ennél azonban valószínűleg jóval több fertőzött lehet az országban, mivel vannak, akiknél nem okoz tüneteket a koronavírus, a nagyon enyhe tünetekkel rendelkezőket pedig nem tesztelik, és így nem kerülnek be a statisztikába.

Mint mondta, a halálos áldozatok száma meghaladta a 4800-at, 769-en az elmúlt 24 órában hunytak el. Több mint 9300-an pedig már legyőzték a fertőzést, a gyógyultak száma mintegy 2300-zal növekedett az elmúlt egy napban. 

A belügyminisztérium információi szerint

a rendőrök és csendőrök közül mintegy 700-an kapták el a koronavírust, a hadsereg 170 fertőzöttről adott tájékoztatást.

A 13 napja tartó szükségállapottal járó korlátozások megszegése miatt 80 embert vettek őrizetbe egy nap alatt, és csaknem 11 ezer bírságot szabtak ki a hatóságok.

A rendőrség figyelmeztetett: a hétvégén megerősítik a közúti ellenőrzést, és azok, akik például a nyaralójukba vagy hétvégi házukba utaznak, büntetésre számíthatnak, mivel a lakóhelyet csak munkába járás, bevásárlás, orvosi vizsgálat és kutyasétáltatás miatt lehet elhagyni.

A közlekedési minisztérium arról számolt be, hogy a korlátozások miatt a közutakon a szokásoshoz képest 33 százalékos a forgalom. A távolsági buszok kihasználtsága 3,5 százalék, az elővárosi vonatoké 10 százalék, a többi vasútvonalon pedig 5 százalék. A tárca azt is közölte: a Renfe spanyol vasúttársaság az egészségügyi dolgozók számára ingyenessé teszi a közlekedést a járvány idején.

(Borítókép: Fertőzött beteget szállítanak el Madridban 2020 március 25-én. - fotó:  David Benito / Getty Images)

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport