Anita, Kármen
11 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Koronavírusos dolgozói miatt csak gyerekeket és szülő nőket fogad egy német kórház

2020.03.30. 10:20

Cikkünk frissül!

Németország

Szinte egyáltalán nem fogad új betegeket az észak-németországi Wolfsburg kórháza, számos kollégája ugyanis megfertőződött koronavírussal, közölte a kórház szóvivője. A CNN azt írja, hogy a Klinikum Wolfsburg kizárólag sürgősségi gyermekellátás és szülés céljából fogad betegeket, rajtuk kívül mindenkit átirínyítanak a környék egyéb kórházaiba. A látogatást is leszabályozták: egyedül a szüléseknél lehet jelen segítő, más esetben nem léphetnek be látogatók a kórházba. A betegeket most úgy szeretnék szétosztani a kórházban, hogy minden kórteremben mindössze egy beteg tartózkodjon.

Klinikum Wolfsburg épülete
Klinikum Wolfsburg épülete
Fotó: Google Maps

A városban egy idősotthont is érintett a koronavírus-járvány: az otthon 165 lakójából 72-nél mutatták ki a fertőzést, 15-en pedig bele is haltak a betegségbe, írja a  Spiegel. A John Hopkins Egyetem tájékoztatása szerint Németországban jelenleg 62 400 megerősített fertőzött személy van. Az MTI hétfőn azt közölte, hogy a nyilvántartott németországi fertőzések számának növekedési üteme továbbra is viszonylag lassú, legalábbis a járvány első szakaszához, február végéhez, március elejéhez képest, amikor még kétnaponta duplázódott az esetek száma.

A vírus okozta betegségben elhunytak száma azonban jelentősen nőtt, 433-ról 541-re emelkedett vasárnap délelőtt óta. A hatóságok leginkább attól tartanak, hogy terjedni kezd a vírus a leginkább veszélyeztetett csoportok, az idősek és a krónikus betegségben szenvedők körében. 

Hétfő délután a kormányszóvívő Steffen Seibert bejelentette, hogy a járvány lassításáért elrendelt korlátozásokat továbbra is fenntartják. Azt akarják elérni, hogy legalább tíznaponta duplázódjon meg a regisztrált fertőzöttek száma. Ez jelenleg négy-öt nap. Seibert szerint, ha ez sikerül, mindenki megfelelő kórházi ellátást kaphat. 

Németországban március 16-tól fokozatosan minden tartományban bezártak az iskolák, a kulturális és szabadidős intézmények és a legtöbb üzlet. A gazdaság is takaréklángon működik, felfüggesztette a termelést például valamennyi autógyár. Egy héttel később, március 23-án bevezették, hogy csak fontos okból lehet elhagyni az otthonokat, és kettőnél több ember nem tartózkodhat együtt közterületen, kivéve, ha mind ugyanabban a háztartásban élnek. A nem közös háztartásban élőknek legalább másfél méter távolságot kell tartaniuk egymástól. A vendéglők, kifőzdék, menzák működését is korlátozták, csak elvitelre készíthetnek ételt.

A bajor tartományi kormány bejelentette, hogy a más német tartományoknál korábban bevezetett és szigorúbb intézkedések legalább április 19-ig érvényben maradnak.

A tartományban hétfőn meghaladta a 14 ezret a regisztrált fertőzöttek száma, és egy nap alatt több mint 1100-zal emelkedett.

Hollandia

Az országban átlépte a tízezret az igazolt fertőzöttek száma, ahol a vasárnap bejelentett több mint 1200 új fertőzés után hétfőre újabb 1111 ember esetében lett pozitív a koronavírus-teszt, ezzel jelenleg 10 930 nyilvántartott fertőzött van az országban. Az elmúlt 24 óra leforgása alatt a vasárnapi számokhoz képest mintegy 40-nel többen, 132-en haltak meg az országban, ezzel 771-re emelkedett a halottak száma. Az új koronavírus okozta betegségből eddig összesen 353 ember gyógyult fel.

A helyi sajtó beszámolója szerint a járvány megfékezésére nemrégiben bevezetett intézkedések hatására nem torpant meg a vírus terjedése. Jacco Wallinga, a holland egészségügyi intézet (RIVM) munkatársa azt mondta: a múlt héten vázolt, derülátó forgatókönyv nem valósult meg. Az intézet arra számít, hogy az intenzív osztályokon ápolt (jelenlegi valamivel több mint 1100 fő) betegek száma, akik a szokásos 10 helyett 23 napos ellátásban részesülnek, április közepére elérheti a 2500-at.

Luxemburg

Luxemburgban a járvány terjedése folyamatos. A múlt hét folyamán napi száz alatti új fertőzöttről számoltak be az illetékes hatóságok, de pénteken már meghaladta a százat, szombaton 150 fölé emelkedett. Amíg vasárnap további több mint 200 embernél lett pozitív a koronavírus-teszt eredménye, addig számuk hétfőn 119 lett több, ezzel a mintegy 620 ezer lakosú országban jelenleg 1950 fertőzöttet tartanak nyilván. A halálos áldozatok száma a pénteki kilencről hétfőre 21-re emelkedett. A betegségből eddig 40-en gyógyultak fel. Az első koronavírussal fertőzött esetet február 29-én jegyezték fel Luxemburgban. A nagyhercegségben eddig mintegy 14 ezer tesztet végeztek el.

Belgium

A Benelux országok között az igazolt fertőzések számát illetően Belgium vasárnap lépte át a 10 ezret. Az országban friss adatokat dél körül közölnek.

Franciaország

A francia oktatási miniszter, Jean-Michel Blanquer az Europe 1 radionak nyilatkozva hétfőn reggel azt mondta, hogy reményei szerint az iskolák már országszerte újra kinyitnak május negyedikén. Az országban eddig több mint negyvenezer igazolt koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, és 2600-nál is többen haltak meg.