Emil, Csanád
9 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Trump: Amerikai orvosok is segítik Boris Johnson kezelését

2020.04.07. 05:38

„Óriási előrehaladást értünk el a vírus elleni terápiában” – jelentette ki Donald Trump a koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport napi sajtókonferenciáján hétfőn este az MTI tudósítása szerint. 

Azzal kezdte beszédét Trump, hogy az amerikaiak imádkoznak Boris Johnson felépüléséért, akit hétfő este az intenzív osztályra szállítottak koronavírusos fertőződéssel.

Mint elmondta, a Fehér Ház felvette a kapcsolatot a brit miniszterelnök orvosaival, és Trump két amerikai céget is felkért, hogy segítse Johnson kezelését. 

Bejelentette továbbá, hogy több milliárd dollárt osztanak szét az Egyesült Államok kórházai között, miután  sikerült megállapodni az eddig a belföldi szállításoktól vonakodó 3M nevű amerikai vállalattal, és a cég 166 millió 600 ezer maszk gyártására tett ígéretet. A társaság ugyanakkor továbbra is exportálhat maszkokat Kanadába és Latin-Amerikába. Trump újságírói kérdésre elmondta, megfontolandó, hogy a járvány egyes amerikai gócpontjaira külön repülőgépekkel szállítsák a maszkokat, védőköpenyeket és orvosi segédeszközöket.

Boris Johnson
Boris Johnson
Fotó: Christopher Furlong / Getty Images Hungary

Az elnök a hétvégén telefonon beszélt Narendra Modi indiai miniszterelnökkel, és arra kérte, hogy oldja fel a hidroxiklorokin nevű szer exportkorlátozását. Ez az a malária és egyes súlyos autoimmun betegségek kezelésére használt gyógyszer, amellyel több amerikai kórházban is megpróbálják kezelni a koronavírus-fertőzötteket. Modi azonban nem vette figyelembe a kérést. Trump szerint ennek meg lehet a retorziója. 

A gazdaság újraindításával kapcsolatban pedig arról beszélt, hogy még április végén megszüntethetik a jelenlegi korlátozásokat.

Mostantól rajta és Mike Pence alelnökön is rendszeresen elvégzik a vírustesztet. Korábban Pence egyik munkatársa koronavírusos lett, az alelnököt többször is tesztelték, de mindegyik eredménye negatív. 

„Ez nem igaz, ez egyszerűen nem így van” – kommentálta Trump azt a jelentést, amit az egészségügyi és emberi erőforrások minisztériumának főellenőre tett közzé hétfőn. Ebben többek között arról van szó, hogy a koronavírusos esetekkel küszködő kórházaknak nincs elegendő felszerelésük, orvosi maszkjuk, védőruházatuk, segédeszközük. Brett Giroir admirális, az egészségügyi és emberi erőforrások tárcájának államtitkára szintén cáfolta a jelentésben foglalt megállapításokat, hozzátéve, hogy azok valószínűleg a járvány kezdeti szakaszában szerzett tapasztalatokon alapultak.