Iránban kinyithatott jó néhány bolt, tömeg lett rögtön

GettyImages-1209766381
2020.04.13. 17:24

Iránban szombattól több úgynevezett alacsony kockázatú üzlet nyithatott ki,  vasárnap pedig a kormány feloldotta az utazási tilalmat az egyes tartományokon belüli városok között, írja az MTI. Ezután az állami tévé felvételei szerint megteltek az utcák, zsúfolt buszokat és metrókocsikat lehetett mutattak be. 

A magas kockázatúnak a színházak, uszodák, szaunák, szépségszalonok, iskolák, bevásárlóközpontok és éttermek számítottak, ezek még mindenhol zárva maradtok.  Emellett a fővárosra nem vonatkozott az enyhítés, ott április 18-ig marad a karantén.

Az iráni vallási vezetők attól tartanak, hogy a nyilvános tevékenységek korlátozása miatt összeomlik az amerikai szankciók miatt amúgy is megroggyant iráni gazdaság. Egyes vezetők és szakértők figyelmeztették az iráni kormányt egy második fertőzési hullámra, amely szerintük súlyos csapást mérne a fővárosra. Alireza Zali, a teheráni járványügyi védekezés vezetője felszólította az embereket, hogy maradjanak otthon.

Az országban 1614 új fertőzést regisztráltak, így 73 303 ember fertőződött meg eddig az országban biztosan. A halottak száma 111-gyel 4585-re emelkedett, 45 983-an pedig meggyógyultak.

(Borítókép: Iráni utcakép a boltok újranyitása után 2020. április 12-én. Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary)