Orbán
8 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Amerika válaszokat vár Kínától vírusügyben, beleértve a vuhani virológiai labor szerepét is

2020.04.16. 07:25

Kínának meg kell osztania az összes információt az új típusú koronavírus járványának eredetéről - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak szerdán este adott interjújában az MTI összefoglalója szerint.

Az amerikai diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy Kínának "felelősségteljes" magatartást kell tanúsítania.

Azt tudjuk, hogy a vírus Vuhanból, Kínából ered. Tudjuk, hogy létezik egy Vuhani Virológiai Intézet, csupán néhány kilométernyire az élőállatpiactól. De sok minden mást is meg kell tudnunk. Az Egyesült Államok kormányzata szorgalmasan dolgozik azon, hogy megismerje az igazságot

- mondta Pompeo, utalva arra, hogy a járvány valószínűleg az élőállatpiacról indult el, de egyre több feltételezés jelenik meg az amerikai sajtóban arról, hogy a vírus egy laboratóriumból szabadult ki véletlenül. Egyes republikánus törvényhozók szintén ezt a feltételezést tették magukévá, és vizsgálatot is sürgetnek az ügyben.

Pompeo kifejtette: "az együttműködés legjobb módja a kínai kormányzat részéről az lenne, ha megnyitná Vuhant a világ előtt, és lehetővé tenné a világ tudósainak, hogy pontosan feltérképezzék, hogyan alakult ki ez a helyzet".

A külügyminiszter szerint sok fertőzést és megbetegedést regisztráltak, sok mozgás és sok utazás történt, mire a Kínai Kommunista Párt megszólalt az ügyben. "Nyitott kormányzatok és demokráciák nem szoktak így eljárni, s ezért nagy a kockázata az átláthatóság hiányának" - mondta.

Az interjút készítő újságíró megkérdezte tőle, hogy a kialakult helyzet mennyiben befolyásolja majd az amerikai-kínai viszonyt. A tárcavezető nem adott egyértelmű választ. Hangsúlyozta azonban: a kínai kormánynak "muszáj elmagyaráznia, hogy mi történt, és hogyan fordulhatott elő, hogy a szükséges információkat nem osztották meg szélesebb körben".

Az amerikai külügyminisztérium tájékoztatása szerint Mike Pompeo szerdán telefonon tárgyalt Jang Jie-csi kínai csúcsdiplomatával, aki Hszi Csin-ping kínai elnök külpolitikai főtanácsadója, korábban pedig országa külügyminisztere, illetve Washingtonban akkreditált nagykövete is volt. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint a megbeszélésen az amerikai diplomácia vezetője sürgette az átláthatóságot és a információk megosztását a Covid-19 járvány elleni harc és a jövőbeni járványok megelőzése érdekében.

Pompeo ugyanakkor azt is elmondta kínai tárgyalópartnerének, hogy Washington "nagy jelentőséget tulajdonít" azoknak a védőfelszereléseket, maszkokat, kesztyűket, köpenyeket tartalmazó kínai segélyszállítmányoknak, amelyek a járvány idején Amerikába érkeztek.

Szerda esti sajtókonferenciáján Donald Trump amerikai elnököt is megkérdezték az újságírók azokról a sajtójelentésekről, amelyek szerint az új típusú koronavírus a vuhani laboratóriumból szabadult volna ki. Az elnök azt válaszolta: "nagyon alapos vizsgálatot folytatunk e szörnyű helyzet kialakulásáról". Arra a kérdésre azonban nem válaszolt, hogy megvitatta-e ezt az ügyet Hszi Csin-ping kínai elnökkel is telefonon. "Nem kívánom nyilvánosan megvitatni, hogy miről beszéltem vele a laboratórium ügyében" - mondta.