Paszkál
10 °C
15 °C

Milliók nem férnek hozzá az egészségügyi ellátáshoz, élelmiszerhez, ivóvízhez és áramhoz

GettyImages-1209580255
2020.04.16. 23:00

A Közel-Kelet országaiban terjedő új koronavírus-járvány a konfliktus övezetekben élő nélkülöző milliók életét teheti tönkre, és komoly társadalmi-gazdasági válsághoz vezethet a térségben – figyelmeztetett a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) csütörtökön.

„A Közel-Kelet jelenleg a konfliktus övezetekben lehetséges tömeges fertőzések és a kirajzolódó társadalmi-gazdasági felfordulás kettős fenyegetésével néz szembe. Mindkét válság súlyos humanitárius következményekkel járhat” – hangsúlyozta Fabrizio Carboni, az ICRC közel-keleti régióért felelős igazgatója.

A Reuters hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy a járvány utóhatása jóval rosszabb lehet a kórnál, „mivel a konfliktusok és az erőszak tetejébe meg kell birkózniuk a pandémia társadalmi-gazdasági következményeivel”. „És ez az, igazán ijesztő” – húzta alá Carboni az ICRC lényegében üres székhelyén nyilatkozva.

Az ICRC szerint a konfliktus sújtotta országokban, ahol 

az infrastruktúra megrongálódott, az árak pedig elszabadultak, milliók nem férnek hozzá egészségügyi ellátáshoz, élelmiszerhez, ivóvízhez és az elektromos hálózathoz.

Szíriai menekültek milliói vannak veszélyben hazájukban és a környező országokban, így Libanonban, Törökországban, Jordániában is, de hasonló kiszolgáltatott helyzetben vannak a polgárháborús Jemen lakosai is.

Carboni beszámolt arról is, hogy az ICRC leszállította az első egészségügyi védőfelszereléseket tíz szíriai börtönbe, amelyek a damaszkuszi belügyminisztérium igazgatása alá tartoznak. A létesítmények túlzsúfoltsága és a helyi körülmények nagyon megnehezítenék egy járvány megfékezését.

Hozzátette, hogy hasonló felszereléseket szállítottak iraki egészségügyi és büntetés-végrehajtási intézményekbe, illetve a már amúgy is súlyos humanitárius válsággal küzdő Jemenbe.

Carboni szerint a jemeni egészségügyi intézmények fele nem működik, és a kormányerők, illetve a húszi síita lázadók különösen Marib városának térségében kiéleződött harcai akadályozzák tevékenységüket. Mint mondta, az ICRC nem tudott intenzív ápolóegységet és lélegeztetőgépeket biztosítani Jemennek, mivel ezek a nyugati országokban is hiánycikknek minősülnek a jelenlegi körülmények között.

Az ICRC idei költségvetéséből 565,5 millió svájci frankot (188 milliárd forint) különítettek el a közel-keleti térségre. Az összeg több mint harmada Szíriára van előirányozva.

A térség járvány szempontjából legsúlyosabban érintett állama Irán, ahol eddig 77 995 fertőzöttet azonosítottak, és 4869-en haltak meg a Covid-19 betegségben. Az ICRC félmillió dollárt ajándékozott az iráni vöröskeresztnek. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának viszonylag kisebb szerepe van az iszlám köztársaságban tekintettel arra, hogy sem konfliktus, sem jelentősebb menekültügyi válság nincs az országban.

Az iráni rezsim azonban még mindig legalább akkora erőfeszítést tesz a járvány valódi méreteinek eltussolására, mint a fertőzés megállítására, így csak közvetett adatokból, kiszivárgó információkból lehet következtetni arra, hogy valójában mennyien fertőződhettek meg.

(MTI)

(Borítókép: szíriai gyerekek szaladgálnak a lerombolt épületek között Idlíb tartomány egyik városában, 2020. április 10-én. Fotó: Karam Almasri/NurPhoto via Getty Images)