New Yorkban már javul a helyzet, először kevesebb a halott
További Külföld cikkek
Az Egyesült Államokban a csúcs környékén tarthat a járvány, vasárnapra 33 ezer új beteget regisztráltak koronavírussal. Ezzel hivatalosan összesen 737 ezer fertőzött van idáig, a halottak száma hamarosan eléri a 40 ezret. A fő gócpont továbbra is New York, a város tágabb környéke adja az amerikai esetek közel felét.
![A napi új esetek alakulása az USA-ban a John Hopkins University számításai alapján.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3262/32627/326276/32627658_542520ce0b773c5465812e85afbd97aa_wm.png)
Közben továbbra is éles politikai konfliktus van a Fehér Ház és a kormányzók között. Trump Twitterén a járványügyi korlátozások ellen tiltakozók mellé állt, arra buzdítva őket, hogy szabadítsák fel Michigant és Minnesotát. Az elnök és a demokrata vezetésű államok és a bűnbakjátszmák közben Mike Pence, Trump alelnöke mérsékeltebb hangot üt meg. Trump a járvány elején magasra emelkedő népszerűsége fokozatosan erodálódik, a Gallup szerint már 8 pontot vesztett a márciusi egyéni csúcsa óta (előtte viszont 11 pontot emelkedett).
A fő téma a korlátozások mérséklése mellett most a tesztelés. A Fehér Ház szerint eleget tesztelnek az Egyesült Államokban, több kormányzó viszont azon az állásponton van, hogy csak akkor lehet oldani majd a korlátozásokat, ha a mostaninál több tesztet végeznek el.
![GettyImages-1218646743](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3262/32627/326279/32627972_064d8b1070dd249ce5c66230d064e571_wm.jpg)
Trump szerint senki nem olyan jó tesztelésben, mint Amerika: ahogy korábban a lélegeztetőgépek miatt bírálták szerinte alaptalanul, most a tesztekkel kapcsolatban van igaza, a kormányzók meg csak végezzék a dolgukat.
Just like I was right on Ventilators (our Country is now the “King of Ventilators”, other countries are calling asking for help-we will!), I am right on testing. Governors must be able to step up and get the job done. We will be with you ALL THE WAY!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) April 19, 2020
Jelenleg nagyjából napi 150 ezer koronavírustesztet végeznek az Egyesült Államokban, ami népességarányosan a német és olasz mennyiségnél kisebb, de például a franciánál és az angolnál több. A Harvard szakértői szerint azonban háromszor ennyire lenne szükség, legalább napi fél millió tesztet kellene csinálni.
A legsúlyosabban fertőzött New York Andrew M. Cuomo kormányzó szerint túljutott a járványcsúcson. Vasárnapra is több mint 500-an haltak meg a járványban az államban, de ismét csökkent a napi halálozások száma, úgyhogy azt remélik, hogy ezzel túl vannak a platón. Ott is az idősotthonokban kialakuló tömeges esetektől tartanak, a védekezést próbálják oda koncentrálni.
![Andrew M. Cuomo New York-i kormányzó](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3262/32627/326279/32627968_96be1d9220ce0ecc53116ffbcdca757c_wm.jpg)
A demokrata párti kormányzó New York újranyitását a masszív teszteléstől teszi függővé. Bejelentette, hogy nagy számban fognak a városban szerológiai teszteket is végezni: ez az a módszer, amivel a vérben lévő antitestekből mutatható ki némi spéttel, hogy valaki átesett-e már a fertőzésen, akár teljesen tünetmentesen. Ebből lehet következtetni a társadalmi átfertőzöttség mértékére, ezért New Yorkban is véletlen mintás szerológiai tesztekbe fognak.
A hasonló vizsgálatok máshol idáig nagyon eltérő eredményeket hoznak: Kaliforniában ez alapján arra jutottak, hogy 1,8 és 5,7 százalék között lehet a fertőzésen átesettek aránya (ez legalább 50-szerese a regisztrált eseteknek, de a teljes populációra nézve így is viszonylag alacsony az arány), míg egy kisebb elemszámú bostoni vizsgálat sokkal magasabbra mérte a helybéli arányt, eszerint ott az emberek harmada is megkaphatta már a koronavírust. A hasonló szerológiai teszteknek megfelelő megbízhatóság és széles körű tesztelés esetén kulcsszerepe lesz a korlátozó intézkedések feloldásával, az élet viszonylagos normalizálásával kapcsolatban.