Tibor
2 °C
8 °C

Trump a járványra hivatkozva teljesen leállítja a bevándorlást

2020.04.21. 16:59 Módosítva: 2020.04.21. 17:43

Donald Trump elnök bejelentette, hogy a koronavírus-járványra hivatkozva teljesen leállítja a bevándorlást az Egyesült Államokba – írja a BBC. Trump ezt egy Twitter bejegyzésben hozta nyilvánosságra, amelyben azt írja, hogy a „láthatatlan ellenség támadása miatt” – ezzel utalva a járványra – és az amerikaiak munkahelyeinek megvédése érdekében elnöki rendelettel állítja majd le a bevándorlást. 

Részleteket eddig nem közölt a Fehér Ház arról, hogy mi is lesz majd a rendeletben. A New York Times forrásai szerint az elnök rendeleti úton meg tudja tiltani, hogy a szövetségi állam egy ideig új zöldkártyákat és dolgozói vízumokat kiadjon.

Trump már régóta jelentősen korlátozni akarja a bevándorlást, a 2016-os kampányban is ez volt az egyik legfőbb ígérete. Az elnök kritikusai szerint Trump valójában most is csak ki akarja használni a járványhelyzetet arra, hogy a novemberi elnökválasztás előtt elmondhassa magáról, hogy betartotta az erre vonatkozó választási ígéreteit. 

A járvány már eddig is hatással volt a bevándorlásra: a kormány már most is majdnem az összes vízumkérelem feldolgozását leállította a járvány miatt, szigorúbbak az ellenőrzések az ország szárazföldi határain, korlátozták az európaiak beutazását, és több ezer papírok nélküli bevándorlót toloncoltak ki a mexikói határon, amihez szintén a járvány miatti intézkedések adnak a hatóságoknak felhatalmazást. 

Az Egyesült Államokban jelenleg 794 297 koronavírusos megbetegedést regisztráltak, ezzel itt van jelenleg a legtöbb beteg a világon. A járványban eddig 42 564 ember vesztette életét. A Fehér Ház viszont egy ideje azt kommunikálja, hogy a járvány nehezén már túl van az ország, ezért lazítani kellene a komoly gazdasági válságot is okozó kijárási korlátozásokon. A járvány okozta válság miatt eddig már több mint 20 millió amerikai vesztette el az állását.