Négyszer nagyobb lehetett az első hullám Kínában az eddig ismertnél
A hivatalosan regisztrált és közölt adatokhoz képest négyszer akkora lehetett a koronavírus-járvány első hulláma az eredeti gócpontnak számító Kínában, írja egy hongkongi kutatók által készített tanulmány. A Lancet folyóiratban megjelent anyag nem a fel nem derített eset számát próbálja megbecsülni – ez alapján még az ő becslésük sokszorosa is lehetett –, hanem a most érvényben levő vírusdefiníciót alkalmazták a korai esetekre is.
A tanulmány a február 20-ig gyűjtött adatokat vizsgálva jutott arra, hogy a később többször (január 15. és március 3. között összesen hétszer) frissített, a vírus felismerését és diagnosztizálását segítő leírás alapján a kezdeti fázis is sokkal komolyabb lehetett.
A február 20-ig regisztrált nagyjából 55,5 ezer kínai megbetegedés a valóságban inkább 232 ezer lehetett az ötödik verziójú esetdefiníció alkalmazása alapján, áll a The Guardian cikkében.
Hasonló felülvizsgálatok nem egyediek egy teljesen új típusú járvány kezelése esetén, Kínában például február közepén módosítottak a módszeren, ami alapján az eseteket regisztrálták, így hirtelen a halálos áldozatok száma is megugrott akkor.
Később is módosítottak a hivatalos adatokon, múlt héten például a vuhani áldozatok számát vizsgálták felül, ami egyből egy 50%-os emelkedést jelentett a városban az április 17-én közölt további 1290 áldozattal.
Kínában a hivatalosan közölt adatok szerint április 23-ig 82 798 megbetegedést és 4632 halálesetet regisztráltak, a gyógyultak száma 77 207.