Kedden 11-kor egy percre elnémul Nagy-Britannia
![GettyImages-1215682838](https://kep.index.hu/1/0/3274/32744/327442/32744280_4e5a8ec92c4794fda34c8385a7c3b7bb_wm.jpg)
Nagy-Britanniában kedden 11 órakor egyperces csönddel adnak tiszteletet a koronavírus-járvány elleni védekezésben meghalt egészségügyi dolgozóknak.
A tiszteletadáson az ország miniszterelnöke, Boris Johnson is részt veszt. Őt kórházban, sőt az intenzíven is kezelték koronavírusos megbetegedése miatt. A miniszterelnök szóvivője azt mondta, hogy a kormányzati dolgozókat megkérték, hogy ők is adózzanak egyperces néma csenddel az egészségügyis áldozatoknak, de azt remélik, hogy országszerte csatlakoznak majd a megemlékezéshez.
A tiszteletadást még a múlt héten kezdeményezte több egészségügyi dolgozókat tömörítő szakszervezet, és végül a kormányzat is mögéjük állt.
Március 25-e óta több mint 90 egészségügyi dolgozó halt meg Nagy-Britanniában a koronavírus-járvány következtében.
(Borítókép: Anthony Devlin / Getty Images)